Tovább nő az amúgy sem kis szakadék a Nyugat és Oroszország között: míg Nyugat-Európában és az USA-ban felháborítónak tartják, hogy alighanem Moszkvából jött az az utasítás, hogy merényletet kell végrehajtani Angliában az „áruló” Szergej Szkripal ellen, a korábbi tapasztalatok alapján egyértelműnek tűnik, hogy a veszélyes idegméreggel végrehajtott merénylet Oroszországban tovább növeli Vlagyimir Putyin orosz elnök különben is nagy népszerűségét.

Ez valószínűleg attól függetlenül van így, hogy ki mit gondol a vád valóságtartalmáról. Akik ugyanis azt gondolják, hogy a hivatalos moszkvai cáfolatok ellenére Oroszországnak lehet köze a merénylethez, azok úgy vélik, a hazáját pénzért eláruló ex-kém csak azt kapta, amit megérdemelt. Akik pedig az ártatlanságát hangsúlyozó Putyinnak hisznek, azok újabb bizonyítékát láthatják annak, hogy a nyugati hatalmak mindent kitalálnak annak érdekében, hogy aláássák a „Szent Oroszország” érdekeit körömszakadtáig védelmező elnök hatalmát.

AFP / ALexey Druzhinin

A Szkripal-ügy, majd a Gluskov-gyilkosság így minden bizonnyal segít Putyinnak, hiszen alighanem nőni fog a választói aktivitás. És éppen ez az, amin Putyinék az utóbbi hetekben dolgoztak: moszkvai források szerint a 65 éves államfő, aki 1999 óta elnökként, vagy kormányfőként folyamatosan hatalomban van, ragaszkodik ahhoz, hogy a hivatalos támogatottság elérje a hetven százalékot - ez várakozásai szerint erősítené legitimitását -, s legalább ugyanennyi legyen a rá szavazók aránya is. Nem véletlen például, hogy a voksolást éppen március 18-ra időzítették, 2014-ben éppen ezen a napon csatolta magához Oroszország a hivatalosan Ukrajnához tartozó Krím félszigetet. És az sem véletlen, hogy a különféle megyékben és körzetekben nem csak az államfőről lehet szavazni, hanem arról is, milyen fejlesztéseket szeretnének az ott élők a következő években.

Közben azért a hatalom óvintézkedéseket is tett: miközben az állami közvélemény-kutató cégek folyamatosan a Kremlnek tetsző eredményeket jósolják, a független civilszervezeteket megnyomorító, az utóbbi években elfogadott törvényeknek köszönhetően beindult az öncenzúra. Az egyetlen független közvélemény-kutató – amely már 2016-ban felkerült a „külföldi ügynökök” listájára, jóval a voksolás előtt bejelentette, hogy bár folytatja a választással kapcsolatos méréseit, az eredményeket csak a szavazás után hozza nyilvánosságra.

A  Kreml azért koncentrálhat a részvételi arányra, mert valódi ellenjelöltből egy sem indult: a kommunista szervezetek két jelöltje, vagy a liberális demokrata párt által indított Vlagyimir Zsirinovszkij aligha akar győzni, az ő feladatuk az, hogy fenntartsák a látszatot, Putyin mégsem egyedül indul. Ugyancsak dísz volt a kalapon Kszenyija Szobcsak, Putyin egykori mentorának, Anatolij Szobcsaknak a lánya: lehet, hogy az egykori celeb komolyan gondolta, hogy szembe száll az államfővel, ám támogatottsága egy pillanatra sem haladta meg az egy-két százalékot.

Kszenyija Szobcsak

MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Míg az előrejelzések szerint Putyin legalább a voksok 70 százalékára számíthat, a második helyen álló kommunista induló, Pavel Grugyinyin hat-nyolc százalékot kaphat. A választási műsorokon is érződött, hogy Putyin ellenjelöltjei sem gondolják túl komolyan a kampányolást: ugyan elvitatkozgattak egymással – néha még vízzel is lelocsolták egymást, hogy hitelesebbnek tűnjenek – ám valódi programmal egyikük sem lépett fel.

Az egyetlen valódi ellenjelölt a korrupció-ellenes blogger, Alekszej Navalnij lehetett volna, ám ő nem indulhatott: egy gazdasági bűncselekmény ügyében hozott felfüggesztett börtönbüntetés miatt nem vehet részt a megméretésben. Navalnij – kizárása után – aktív bojkottra hívta fel honfitársait, ám üzenete csak az interneten juthatott el a választókhoz, hiszen az állami tévécsatornák egy szót sem ejtettek a politikusról.

Alekszej Navalnij

AFP / Dmitry Serebryakov

A választások után ezúttal aligha várható, hogy ugyanolyan mértékű tüntetési hullám induljon el, mint 2011-2012-ben, amikor úgy tűnt, valóban megrendült Putyin hatalma. Akkor a középosztály kezdett lázadozni, az oroszokat zavarta, hogy Putyin és Dmitrij Medvegyev egy átlátszó színjáték keretei között csereberélte a posztokat: amikor a fránya alkotmányos szabályok miatt kellett, Medvegyev volt az államfő, amikor pedig eljött az idő, Medvegyev szó nélkül visszaült a kormányfői székbe.

S hogy mi várható a következő hat évben? Az előzmények nem túl biztatóak, hiszen Oroszország egyre messzebb megy: 2014-ben Ukrajnát érte orosz agresszió – Moszkva azóta is támogatja a kelet-ukrajnai szakadárokat – idén pedig, ha lehet hinni a brit vádaknak, Moszkva már Nagy-Britannia területén fújt szét ideggázt. Oroszország közben rendületlenül fejleszti hadseregét, s az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, ha kell egy kis népszerűség-javítás, akkor Moszkva nem habozik bevetni a fegyvereket: 2000-ben Csecsenföldön, 2008-ban Grúziában, 2014-ben Ukrajnában, 2016 óta pedig Szíriában harcolnak az orosz hadsereg egységei, vagy – Ukrajnában – a „szabadságon lévő” katonák.