Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
27 emeletes családi házban él feleségével és három gyermekével, s van egy krikettcsapata is. Tulajdonképpen ennyi a különlegessége Mukasi Ambaninak. Ja, és még annyi, hogy vagyona immár 44,3 milliárd dollárra nőtt, így ő Ázsia leggazdagabb embere. Nem akárkit, az Alibaba Csoport alapítóját, a kínai Jack Mát taszította le a képzeletbeli trón tetejéről.
Ambani apja, Dirubhaj Ambani is üzletember volt, ám tulajdonképpen már az apa is fiának köszönhette gazdagságát: az 1957-ben született Mukes 20 éves korában lépett be a családi vállalatba, a Reliance Industriesbe, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy a mára már 100 milliárd dollárt érő cég megjelent az olaj- olajfeldolgozó iparban is.
Amikor Dirubhaj Ambani 200-ben meghalt, nem hagyott végrendeletet, s ezért a két fiú, Mukes, és öccse, Anil éveken át viaskodott egymással. Végül anyjuk tett pontot a veszekedés végére, az ő általa kidolgozott alku szerint Mukesé lett az olaj- és a textilipar, míg öccse a telekommunikáció, illetve az építkezés terén tevékenykedő cégeket kapta meg.
Anil vagyona gyorsan elpárolgott – cégei nagy adósságot halmoztak fel, s a vetélytársak gyorsan lenyomták őt – így Mukes 2017-ben kivásárolta öccsét a veszteséges vállalatokból és újraegyesítette a családi óriásholdingot.
Bár a Bloomberg.com hírportál elemzése szerint sokan kételkedtek abban, hogy valóban jó ötlet-e visszatérni a távközlésbe, Mukes kezében ezek a cégek is jól teljesítenek, s most ezek a vállalatok számítanak a fejlődés motorjának.
Ambani még nem mondta el, hogyan képzeli el az utódlást, mindenesetre két idősebb gyermeke magas tisztséget tölt be a távközlési részlegben, s legfiatalabb gyermeke is rendszeresen látogatja a különféle értekezleteket. A család még egütt lakik, Mumbaiban van egy 27 szintes családi házuk, amely állítólag legalább 400 millió dollárt ér.
A hétköznapokban – ha éppen nem dolgozik - filmeket néz, imádja például a bollywoodi mozikat, akad hét, amikor hármat is megnéz belőlük. E mellett szereti a krikettet is, nem véletlen, hogy van saját csapata is, s az indiai ételek közül legjobban a déli különlegességeket szereti.
Korábban akkor írtunk róla, amikor több mint 100 ezer telekommunikációs tornyot épített Indiában, és rendkívül kedvező feltételekkel alapította meg saját telekommunikációs vállalatát.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.