Halpiacot bombáztak Jemenben, 52 halott

Nem csitul a jemeni, elfelejtett polgárháború, sőt: egy halpiacot és egy kórházat is bombáztak ma, 101 sérült és 52 halálos áldozat a mérleg.

  • MTI
Halpiacot bombáztak Jemenben, 52 halott

Legalább 52 ember meghalt és 101 megsebesült csütörtökön a jemeni Hodeida halászkikötőjében és halpiacán, amelyekre a szaúdi vezetésű arab koalíció mért légicsapást - közölte Juszef al-Hadri, a kikötőváros ellenőrzésük alatt tartó síita húszi lázadók egyik szóvivője. Hadri szerint egy légicsapás a halpiacot érte, az al-Tavra kórház mellett. Röviddel az elsőt követően egy másik bombatalálat az egészségügyi intézmény főkapuját érte, amelyen keresztül ápolók és civilek éppen a sebesülteket vitték be. A lázadók "egészségügyi minisztériumának" szóvivője háborús bűncselekménynek minősítette a történteket. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a húszik fegyveresei lezárták a kórház térségét, miközben az arab koalíció gépei köröztek a város felett. Egy névtelenséget kérő egészségügyi tisztségviselő a Hszinhua kínai hírügynökségnek telefonon elmondta: a piac, amelyet légitámadás ért, mindössze öt méterre van az al-Tavra kórház főkapujától.

A jemeni kormányerők Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek támogatásával júniusban indított offenzívát a város elfoglalására az Irán támogatását élvező lázadóktól. A koalíció azóta ellenőrzése alá vonta Hodeida nemzetközi repülőterét, s jelenleg a város kikötője irányába nyomulnak előre csapatai, amin keresztül a nemzetközi humanitárius segély 80 százaléka áramlik be a polgárháborús országba.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.