Kiosztotta Magyarországot az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Dunja Mijatovic aggodalmát fejezte ki a magyarországi civil szervezetek elleni lejárató hadjáratok és működésüket megnehezítő intézkedések miatt, bírálta Magyarország menedékkérőkkel való bánásmódját, aggasztónak nevezte az újságírók helyzetét, és kritizálta a közigazgatási bírósági rendszer felállítását is.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Kiosztotta Magyarországot az Európa Tanács emberi jogi biztosa

Az emberi jogok védelmének romló magyarországi helyzetéről beszélt hétfői sajtóközleménye szerint Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) illetékes biztosa, és több dologra is felszólította Magyarországot.

A boszniai emberi jogi biztos múlt heti ötnapos magyarországi látogatását követően azt mondta: rendkívül szűk korlátok közé szorult a kormánykritikus civil szervezetek, jogvédők és újságírók tevékenysége Magyarországon. Az országban bizonyos jogvédők és civil szervezetek rágalomhadjárat célpontjaivá váltak, illetve több törvényt is elfogadtak a tevékenységük korlátozására, tette hozzá.

A kormánynak vissza kellene fordítania az emberi jogok védelmét befolyásoló, aggasztó lépéseit, visszavonva az ártalmas jogszabályokat, helyreállítva a támogató környezetet, amely segíti a jogvédők, a civil szervezetek és a független média értékes munkáját, amint az a demokratikus társadalmakban elengedhetetlen" – folytatta Mijatovic.

Az emberi jogi biztos a nemek közötti egyenlőség területén is visszalépéseket tett szóvá, nevezetesen azt, hogy a parlamenti képviselőknek mindössze 12,6 százaléka nő, illetve hogy az ország az utolsó előtti helyezést érte el a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetének (EIGE) vonatkozó mutatóját illetően 2017-ben.

Aggasztónak nevezte azt is, hogy rendkívül nehéz menekültstátushoz jutni Magyarországon, azt szerinte nagyon kevesen igényelhetik, és közülük is szinte mindenkit elutasítanak a hatóságok, a menedékkérőket pedig a kísérő nélküli kiskorúakat leszámítva rendszerszinten őrizetben tartják.

A kormányzatnak elérhetővé kellene tennie a rendes menekültügyi eljárásokat, és fel kellene hagynia a menedékkérők tranzitzónákban való fogva tartásával, folytatta az ET-biztos.

Mindezért felszólította a magyar hatóságokat, hogy tartózkodjanak az idegenellenes érzelmek felkorbácsolására alkalmas, migránsellenes retorikától és kampányoktól.

Mijatovic továbbá aggodalmát fejezte ki a közigazgatási bírósági rendszer felállításával kapcsolatban is, hangsúlyozva, hogy a kormánynak erős befolyása lesz a szervezet működése felett, ezért a tervezettnél szilárdabb biztosítékokra lenne szükség.

Az emberi jogi biztos magyarországi látogatásának tapasztalatairól írott teljes jelentés későbbre várható.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.