szerző:
hvg.hu

Akár 21 ezer forintot is fizethet, aki képtelen megregulázni hangos házikedvencét.

Kutyavilág jön a túl hangosan és túl sokat ugató ebek gazdáira egy észak-franciaországi faluban. Ez persze nem azt jelenti, hogy az 1500 lelkes Feuquières portáin hangfogót kell tenni a házőrzőkre, az viszont pénzbírságra számíthat, akinek „túl hosszan, vagy sokszor” ugatnak a kutyái. A büntetés a BBC szerint a 68 eurót (21 ezer forintot) is elérheti.

A határozat azt is előírja, hogy a kutyákat nem lehet zárt területen egyedül hagyni, ha nincs a közelben a gazdájuk. A túl hangos ebeket pedig a házban kell tartani.

A polgármester szerint a faluban éjjel-nappal ugatnak a kutyák, ami elviselhetetlen a lakók számára. Főleg egy lakóval van probléma, akinek több kutyája is pokollá teszi a szomszédok életét.

„Nem a kutyatartást akarjuk betiltani, és nem fogunk senkit megbüntetni, ha megmukkan az ebe. De ha valaki úgy dönt, hogy házőrzőt tart, akkor nevelje is meg” – mondta Jean-Pierre Estienne.

Állatvédő szervezetek élesen kritizálták a döntést.

„Ennyi erővel a templomoknak is meg lehetne tiltani, hogy vasárnap harangozzanak” – mondta Stéphane Lamart, egy helyi állatvédő szervezet elnöke, aki tervei szerint fellebbez a határozat ellen.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

hvg.hu Tech

Magyar kutatók rájöttek, miért "idegesítő" a kutyaugatás

A világon elsőként vizsgálták a kutyaugatás zajjá válásának biológiai, akusztikus, kommunikációs oldalát az ELTE Etológiai Tanszék kutatói. A brazil etológusokkal közösen jegyzett tanulmányból többek között az is kiderül, hogy a férfiakat jobban idegesíti az ugatás, mint a nőket.

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Plágium miatt kizárták Petruskát A Dal döntőjéből

Több és jobb sört iszunk, mint korábban

Több és jobb sört iszunk, mint korábban

Vádemelés strómanokkal és társaikkal szemben – 20 évet is kaphatnak

Vádemelés strómanokkal és társaikkal szemben – 20 évet is kaphatnak

Lenullázta a Chelsea-t, nyolc között a Man United – videó

Lenullázta a Chelsea-t, nyolc között a Man United – videó

Trump kész megvétózni a kongresszus határozatát a rendkívüli állapotról

Trump kész megvétózni a kongresszus határozatát a rendkívüli állapotról

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról

Egyre több menedékkérő érkezik legálisan az EU-ba, főként Latin-Amerikából és a Nyugat-Balkánról