Az exit pollok szerint Klaus Iohannis marad Románia elnöke

Vége a romániai elnökválasztás 2. fordulójának.

  • MTI MTI
Az exit pollok szerint Klaus Iohannis marad Románia elnöke

A vasárnap este közzétett exit poll becslések szerint a tisztségben lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő magabiztos győzelmet aratott a romániai elnökválasztás második fordulójában szociáldemokrata ellenfele, Viorica Dancila exminiszterelnök felett, és így a következő öt évben is ő lesz Románia elnöke.

A szavazás mindenütt helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) órakor ért véget. A romániai voksolás végén közzéteszik a közvélemény-kutató cégek által készített exit-poll becsléseket, a központi választási bizottság honlapján valós időben követhető szavazatszámlálás pedig feltehetően már éjfél előtt biztos választ adhat arra a kérdésre, hogy ki lesz Románia elnöke a következő öt évben.

A román hírtelevíziók helyi idő szerint vasárnap 21 órakor (magyar idő szerint 20 órakor) ismertették a belföldi szavazókörökből távozó választók megkérdezése alapján készült becsléseiket, amelyek szerint Iohannis az érvényes voksok több mint 65 százalékával nyert. A részvétel magasabb volt, mint az első fordulóban, a milliós nagyságrendben voksoló román diaszpóra újabb részvételi rekordot döntött, a romániai magyarok többsége azonban tüntetően távol maradt az urnáktól.

Klaus Iohannis román államfő az európai, modern és normális Románia győzelmeként értékelte vasárnap este azt, hogy az exit poll-becslések szerint az elnökválasztás második fordulójában a voksok kétharmadát megszerezve legyőzte szociáldemokrata ellenfelét, Viorica Dancila volt miniszterelnököt.

Iohannis rámutatott: a Szociáldemokrata Párt (PSD) az utóbbi harminc év egyetlen elnökválasztásán sem szenvedett ilyen súlyos vereséget. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a jobboldal csak egy csatát nyert, a "háborút" csak akkor fogja megnyerni, ha a jövő évi önkormányzati és parlamenti választásokon ellenzékbe küldi a PSD-t.

Iohannis azt ígérte, hogy újabb ötéves mandátuma idején valamennyi román választópolgár elnöke lesz, azoké is, akik nem rá szavaztak, vagy távol maradtak az urnáktól.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.