Több mint 25 ezer palesztin halt meg a Gázai övezetben, mióta tart a háború

24 óra leforgása alatt 178 holttestet és csaknem 300 sebesültet szállítottak be a gázai kórházakba.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Több mint 25 ezer palesztin halt meg a Gázai övezetben, mióta tart a háború

Izrael háborúban

A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.

Meghaladta a 25 ezret a gázai háború palesztin halottjainak száma a Gázai övezetben - jelentette be vasárnap a helyi egészségügyi minisztérium, amely a Hamász ellenőrzése alatt áll.

A közlés szerint 24 óra alatt 178 holttestet és csaknem 300 sebesültet szállítottak be a gázai kórházakba, és ezzel 25105-re emelkedett a két és fél hónapja tartó háború gázai halottjainak száma, a sebesültek száma pedig 62681-re nőtt.

A minisztérium szerint ez volt az egyik legtöbb halálos áldozatot követelő nap a konfliktus október 7-i kezdete óta - ahogy a BBC emlékeztet, a Hamász az akkori támadásban 1300 embert, javarészt civileket ölt meg Dél-Izraelben, és több mint 240 embert ejtettek túszul. Az elmúlt 24 órában többfelé voltak összecsapások izraeli katonák és Hamász-fegyveresek között a keskeny tengerparti sávban.

A gázai egészségügyi minisztérium statisztikája nem tesz különbséget a civil és fegyveres áldozatok között, ugyanakkor állítása szerint a halálos áldozatok 70 százaléka nő vagy gyermek. Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy eddig mintegy 9000 fegyverest likvidált.

Hónapokkal előre látták a veszélyt Izrael fiatal női őrszemei, de hiába jelezték, ők lettek a Hamász-terrortámadás legelső áldozatai

Megrázó történet rajzolódik ki a BBC riportjában azokról a sorkatonákról, akiknek a jelentései alapján fel lehetett volna készülni az október 7-ei véres támadásra.

Az amerikai hírszerző ügynökségek becslései szerint több mint három hónappal a háború kitörése óta az izraeli hadsereg a Hamász harcosainak 20-30 százalékát ölhette meg. Arról is készült jelentés, hogy a Hamásznak még mindig elegendő lőszere lehet ahhoz, hogy hónapokig folytassa a harcot, ami egy elhúzódó háború veszélyét vetíti előre.

Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szombaton megismételte az azonnali tűzszünetre való korábbi felhívását, és a kétállami megoldást sürgette, miközben Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ismét elutasította a szuverén palesztin állam gondolatát. Guterres szerint a palesztin nép jogát saját államának felépítésére mindenkinek el kell ismernie. "Az izraeliek és a palesztinok kétállami megoldásának elutasítása, valamint a palesztin nép államisághoz való jogának megtagadása elfogadhatatlan", jelentette ki. Szerinte a kétállami megoldás tagadása meghosszabbítja a konfliktust, amely globális fenyegetést jelent a békére és a biztonságra, hozzájárul a polarizációhoz és erősíti a szélsőségeket mindenhol.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.