Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Donald Trumppal Ukrajnáról, de ez nem jelenti azt, hogy változtatna a céljain – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Reuters szerint.
„Az elnök soha nem mondta, hogy a különleges katonai művelet céljai megváltoznak. Éppen ellenkezőleg, többször elmondta, hogy azok változatlanok maradnak. Mindez országunk biztonsági érdekeit, az ott élő orosz emberek biztonsági érdekeit érinti. Ezért itt nincs szó semmilyen változásról” – szögezte le Peszkov.
Putyin június 14-én fogalmazta meg a háború befejezésének feltételeit: Ukrajnának fel kellene hagynia a NATO-hoz való közeledésével, és ki kellene vonnia minden csapatát az Oroszország által követelt négy régió teljes területéről. Ukrajna ezt elutasította, mondván, ez egyenlő lenne a kapitulációval. Októberben aztán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy „győzelmi tervet” terjesztett elő, amelyben további katonai támogatást kért a Nyugattól.
A héten Zelenszkij és Putyin is gratulált Donald Trump választási győzelméhez. Az ukrán elnök már a hivatalos végeredmény kihirdetése előtt elküldte gratulációját, az orosz elnök viszont csak két nappal később, csütörtökön gratulált Trumpnak. Dmitrij Peszkov szintén csütörtökön arról beszélt, hogy bár nincs előkészületben Putyin és Trump találkozójának megszervezése, nem zárható ki, hogy a két vezető még a megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt kapcsolatba lép egymással.
Trump korábban úgy fogalmazott, újraválasztása esetén 24 órán belül véget vetne a háborúnak.
https://hvg.hu/vilag/20231107_Zelenszkij_Trump_Ukrajna_meghvs
Háború Ukrajnában
2022 óta tart az orosz-ukrán háború. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.