Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Donald Trump egykori és jövőbeni amerikai elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és azt kérte tőle, hogy ne eszkalálja az ukrajnai háborút, majd emlékeztette Washington tekintélyes katonai jelenlétére Európában – írja a Washington Post több Trump-közeli forrására hivatkozva.
A lap szerint Trump és Putyin beszéltek Európa békéjéről, illetve a leendő elnök kifejezte nyitottságát egy olyan tárgyalás felé, ami az „az ukrajnai háború mielőbbi megoldásáról” szólna.
Donald Trump a kampányában azt mondta, hogy megválasztása esetén egy nap alatt véget vetne az ukrajnai háborúnak, bár részleteket nem árult el arról, hogyan kívánja ezt megvalósítani.
Moszkva kezdetben hűvösen reagált Trump győzelmére, Putyin eleinte nem is akart gratulálni, de aztán később megtette. Pénteken Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, Vlagyimir Putyin kész tárgyalni Donald Trumppal Ukrajnáról, de ez nem jelenti azt, hogy változtatna a céljain.
„Az elnök soha nem mondta, hogy a különleges katonai művelet céljai megváltoznak. Éppen ellenkezőleg, többször elmondta, hogy azok változatlanok maradnak. Mindez országunk biztonsági érdekeit, az ott élő orosz emberek biztonsági érdekeit érinti. Ezért itt nincs szó semmilyen változásról” – mondta Peszkov.