„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A 21 éves amerikai katonát tavaly ölték meg az iszlamista Hamász terrortámadásának napján.
Izraelben holttá nyilvánítottak egy újabb túszt, akit már tavaly október 7-én megöltek. A hadsereg hétfői jelentése szerint a 21 éves, izraeli-amerikai állampolgár Omer Neutra önként jelentkezett katonai szolgálatra, a New York állambeli Long Islandból költözött Izraelbe.
Mostanáig úgy vélték, hogy élve rabolták el egy, a gázai határ mellett állomásozó harckocsiból, melynek parancsnoka volt, de új hírszerzési információk és elemzések szerint már az iszlamista Hamász terrortámadásának napján életét vesztette, és csak földi maradványait vitték magukkal a terroristák az övezetbe.
Jelenleg 101 ember van még a terroristák fogságában, közülük legalább 37-en már biztosan nincsenek életben.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.