Az exit pollok szerint Lukasenka nyerte a belarusz elnökválasztást, de nem is volt valódi ellenfele
Valódi ellenzéki jelöltek nem indulhattak. Lukasenka a hetedik ötéves ciklusára készülhet
hvg.hu
MTI
Elnökválasztást tartottak vasárnap Belaruszban, de a voksolás leginkább csak színjáték: nem is lehetett más győztese, mint az 1994 óta hatalomban lévő Aljakszandr Lukasenka, valódi ellenzéki jelöltek ugyanis nem indulhattak.
Vasárnap este aztán megérkeztek az exit poll eredmények, amelyek szerint az elnök nyert, mégpedig a voksok 87,6 százalékával – közölte az állami televízió. Vagyis Lukasenka a hetedik ötéves mandátumát szerezhette meg.
A fehérorosz ifjúsági szervezetek bizottsága által elvégzett felmérés szerint legtöbb szavazatot szerzett kihívója, Szjarhej Szirankov, a fehérorosz kommunista párt első titkára, a voksok 2,7 százalékát tudhatja magáénak, míg a három másik jelölt a 2 százalékot sem érte el.
Az előzetes eredményeket várhatóan hétfőre virradóra teszik közzé.
Az ország választási bizottsága szerint a választópolgárok 85,7 százaléka szavazott.
Csak egy győztese lehet a vasárnapi belorusz elnökválasztásnak: az 1994 óta hatalomban lévő államfő, Aljakszandr Lukasenka „ellenfelei” ugyanis leginkább a politikus hívei, valódi ellenzéki nem indulhatott. Legutóbb 2020-ban tartottak elnökválasztást az egykori szovjet tagköztársaságban, azt Lukasenkáék elcsalták, s ezt követően hónapokig tartó tiltakozási hullám indult.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.