Megérkezett Strasbourgba a szerb diáktüntetők kerékpáros menete
Több százan várták őket.
HVG
Tizenhárom napig tartó tekerés után kedden nem sokkal 21 óra előtt megérkeztek Strasbourgba azok a szerbiai egyetemisták, akik azért indultak el kerékpárral Újvidékről, hogy minél többen értesüljenek arról, hogy mi történik Szerbiában, és találkozhassanak az európai intézmények képviselőivel – derül ki a Szabad Magyar Szó cikkéből.
Az egyetemistákat több százan várták, a városban élő szerb diaszpóra mellett Bázelből és Párizsból is érkeztek a fogadásukra. Piros szőnyeggel, szerb zászlókkal és transzparensekkel fogadták őket, a legtöbbön az állt: „Pumpaj!”
A biciklisek 1400 kilométert tettek meg, és hat országon haladtak át. Budapesttől Győrig mi is elkísértük őket:
Elkísértük Győrig a Strasbourgba tartó szerb diáktüntetőket, akiket még a vonat is köszöntött, akikről már most film forog, és akik azt mondják, az ideológiai vitákra még ráérünk, előbb el kellene érni egy politikai minimumot.
Teljesen átgondolatlan, vagy valamilyen hátsó szándék vezérli a plázastop tervezett szigorítását, amely a boltok napi működésén túl a kereskedelmiingatlan-piacot is ellehetetleníti.