Éhségmenetben indult Magyarország felé Maja T. édesapja
Így akarja felhívni a figyelmet, hogy mekkora jogsértés történt, amikor 24 éves, antifa aktivista gyerekét szerinte jogellenesen adták ki Magyarországnak.
HVG
Maja T. antifa aktivista apja attól fél, hogy a fia ellen kirakatper zajlik Magyarországon. Az 54 éves jénai tanárembert jelenleg nagy érdeklődéssel követi a német sajtó, miután éhségmenetben tart Magyarország felé. A 800 kilométeres út során nem vesz magához szilárd táplálékot.
Így akarja felhívni a figyelmet, hogy mekkora jogsértés történt, amikor 24 éves gyerekét szerinte jogellenesen adták ki Magyarországnak, ahol már több mint egy évet töltött magánzárkában – írja a Die Welt. Ám az alapvető emberi jogokat szavatolni kell, mint ahogy a tisztességes per jogát is. Ezért az apa, Wolfram Jarosch azon van, hogy a baloldali aktivistát a német igazságszolgáltatás vonja felelősségre, amiért két éve, Budapesten, a Kitörés napján többedmagával állítólag összevert két szélsőjobbost.
Az apa a tárgyalás során azt érzékelte, hogy valami itt nem stimmel, amire azt a példát hozta, hogy bíró ugyanazt hangoztatta, mint az ügyész, pedig elvileg független. Miközben érvényesülnie kellene az ártatlanság vélelmének.
Maja T. német állampolgár, a 2023-as antifatámadások egyik vádlottja. Ügye nemzetközi figyelmet kapott, a magyar börtönkörülmények elleni tiltakozása az igazságszolgáltatás hiányosságait mutatja meg. Politikai konfliktusokat okoz továbbá, hogy elkapkodott kiadatását a német alkotmánybíróság jogsértőnek találta. Magyarországi tárgyalása mindezek ellenére pénteken folytatódott.
Egyébiránt még egyetlen tanú sem ismerte fel Maja T.-t, és a mellékelt videófelvételeken sem lehetett beazonosítani.
Emlékezetes: az aktivista ügyében túl későn rendelkezett a német alkotmánybíróság – nem javasolva, hogy kiadják Magyarországnak – addigra ugyanis már megindult a procedúra. Maja T. azóta is Magyarországon fogvatartott. A non-bináris aktivista nemrég hagyott fel éhségsztrájkjával, amelynek során annyira legyengült, hogy a tököli rabkórházba került.
Időközben másik nyolc támadó is feladta magát, illetve elfogták őket Németországban, őket nem adták ki Magyarországnak.
Nyitókép: Maja T. 2025. február 21-i tárgyalásán. Fotó: AFP / Kisbenedek Attila
Nagyot ment Londonban Emmanuel Macron francia államfő, konkrét megállapodásainak jelentőségét majd az idő dönti el. Hazai ellenfeleinek inkább múltbéli tevékenységük miatt van most feladva a lecke.