Tyler Robinson szobatársának küldött üzenetében bevallotta, hogy ő követte el a Charlie Kirk elleni merényletet

Az ügyészség sajtótájékoztatóján többek között arról is szó esett, hogy a 22 éves amerikai fiatal a nadrágjába rejtve vitte be a fegyvert a Utah Állami Egyetemre.

  • HVG

Miután kedden hivatalosan is vádat emeltek Tyler Robinson ellen, a Utah megyei ügyész, Jeff Gray sajtótájékoztatót tartott – számolt be erről a BBC. A 22 éves férfire az ügyészség halálos ítéletet kért.

Gray elmondása szerint több kamerafelvételt is áttekintve megállapították, hogy Robinson a lövöldözés napján baseball sapkát, napszemüveget és fekete pólót viselt, aminek közepén egy amerikai zászló volt. Ritkán nézett fel, fejét lehajtotta, arcát eltakarta. A nyomozók észrevették a felvételeken, hogy szokatlanul, jobb lábát alig felemelve járkált a campuson, ami arra utal, hogy a nadrágjában rejthette el a fegyvert. A lövés utáni pillanatokban az egyik kamera rögzítette, hogy valaki egy puskának tűnő tárgyat visz magával a tetőről. Látszik az is, hogy amikor onnan leugrott, elejtette a fegyvert, gyorsan összeszedte, majd egy erdős terület felé sietett. 

A fegyvert ezen a területen találták meg a nyomozók egy törölközőbe csomagolva – mondta Gray. Három használatlan és egy használt töltény volt benne. Az ügyész arról is beszélt, hogy a töltényeken különböző vésetek voltak például olyan szövegekkel, hogy „Hé, fasiszta! Kapd el!”, „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao ciao.”, „Ha ezt olvasod, akkor meleg vagy.”.  

A rendőrség a támadás napján az erdőben talált törölközőn Robinson DNS-ével megegyező DNS-t találtak, de a rendőrség nem tudta azonnal megtalálni a gyanúsítottat, ezért közzétettek képeket róla, a nyilvánossághoz fordultak segítségét.  

Gray szerint Robinson anyja látta a fiáról készült felvételeket a hírekben, ezután felhívta őt. A 22 éves fiatal azt mondta anyjának, hogy otthon van, mert beteg, ezért az azt megelőző napon sem mozdult ki. A nő elmondta, hogy fia az utóbbi időben egyre többet politizált, baloldali nézeteket vallott a melegek és a transzneműek jogait illetően, és a szobatársával járt, aki nemátalakításon esett át – mondta az ügyész. Mindez vitákat szült az egyébként republikánus szavazó szülőkkel.  

Mit lehet tudni Tyler Robinsonról, a Charlie Kirk elleni merénylet gyanúsítottjáról?

A 22 éves Robinson Utah állam egy csendes kisvárosában, St. George-ban élt. A jó képességű fiatal republikánus családból származott, mindkét szülője a kormánypárt regisztrált szavazója, ő maga azonban még sosem élt választójogával.

Robinson korábban beszélt apjának arról, hogy Charlie Kirk a Utah Állami Egyetemre látogat majd, úgy gondolta, hogy egy iskola nem megfelelő helyszín egy ilyen eseményhez, és az influenszert gyűlöletkeltéssel vádolta. 

A fiatal apja felismerte a hírekben kerengő felvételeken a fegyvert, majd kérte fiától, hogy küldjön róla egy képet, ám Robinson először nem válaszolt az üzenetre. Az apa ezután felhívta, ekkor a fiatal azt sugallta, hogy öngyilkos lesz, végül szülei rábeszélték, hogy menjen el hozzájuk a családi házba. Amikor megérkezett, Robinson utalt arra, hogy ő volt a támadó, és azt mondta szüleinek, hogy inkább véget vetne az életének, mint hogy börtönbe menjen.  

Amikor a szülők megkérdezték, miért lőtt, azt válaszolta: azért, mert túl sok a gonoszság, és Charlie Kirk rengeteg gyűlöletet szított. Robinsont egy családi barát, egy nyugalmazott rendőrtiszt győzte meg, hogy adja fel magát. Ő azt is tanácsolta a fiatalnak, hogy vigyen el minden bizonyítékot a rendőrségre.  

Királycsináló, influenszer, provokátor, ki is volt Charlie Kirk?

Az egész világot megdöbbentette Charlie Kirk meggyilkolása, még a magyar közéletben is téma lett, miközben alig volt ismert Magyarországon. Az amerikai elnök és az alelnök is őszintén meggyászolta a fiatalembert, aki nemcsak hasonló gondolkodású volt, mint ők, hanem mindketten sokat köszönhettek neki: valószínűleg most nem beszélhetnénk a Donald Trump-J.D.

Az ügyész néhány olyan üzenetváltást is felolvasott, amely Robinson és szobatársa között zajlott, akik romantikus kapcsolatban álltak egymással.  

Robinson korábban üzenetet küldött szobatársának, melyben azt írta: „Hagyd abba, amit csinálsz, és nézz be a billentyűzetem alá!”. A billentyűzet alatt egy cetli volt, amelyen ez állt: „Lehetőségem volt kiiktatni Charlie Kirköt, és ki is fogom használni.” A szobatárs így válaszolt: „Mi? Ugye csak viccelsz?”. Gray beszámolt arról is, hogy Robinson szobatársának küldött arról is üzeneteket, hogy éppen merre mozog a támadás napján. Egy ponton állítólag a következő üzenetet küldte Kirkről: „Elegem van a gyűlöletéből”, és hozzátette szobatársának üzenve: „Őszintén szólva reméltem, hogy ezt a titkot megőrizhetem, amíg meg nem halok öregségben. Sajnálom, hogy belerángattalak”. Ezek után a szobatárs megkérdezte Robinsontól, hogy ő volt-e az, aki lelőtte Kirköt. Robinson erre igennel válaszolt.  

Gray szerint a két fiatal üzenetváltásában később arról is volt szó, hogy Robinson el akarja hagyni a várost, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elvesztette a fegyvert, ami a nagyapjáé volt. Ekkor megkérte a szobatársát, hogy törölje az üzeneteket, amikben korábban egyébként arról is volt szó, hogy Robinson családjának milyen a politikai irányultsága. „Amióta Trump hivatalba lépett, apám elég megrögzött MAGA-támogató lett” – írta Robinson az üzenetekben Gray szerint. 

Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán, a Utah Valley Egyetem campusán egy lövész végzett Charlie Kirk konzervatív influenszerrel. 33 órával később a hatóságok elfogták Tyler Robinsont.

Félelmet és vádaskodást szült az újabb politikai gyilkosság az USA-ban, ahol túl sok a fegyver, és sokszor akad magányos merénylő

Charlie Kirk a lendületes, radikális, szélsőségektől sem mentes amerikai ifjúkonzervativizmus zászlóvivője volt. A kettészakadt társadalomban a Donald Trump vezette republikánusok bosszút esküdtek, a demokraták pedig az újabb tragédiáért is a túl engedékeny fegyvertartási jogot kárhoztatják, ami pisztolyt, puskát és gépkarabélyt ad a magányos merénylők kezébe.

Nyitókép: AFP / Utah kormányzói hivatal 

Hozzászólások