Milorad Dodik lemondott a boszniai Szerb Köztársaság elnöki jogköreiről

Jogköreit Davor Pranjicra ruházta át.

  • HVG

Hivatalosan is lemondott elnöki jogköreiről Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság (RS) korábbi elnöke, miután nem volt hajlandó elfogadni, hogy a boszniai bíróság jogerős ítéletben fosztotta meg mandátumától. Jogköreit Davor Pranjicra ruházta át – írja a Capital.ba.

A bosznia-hercegovinai választási bizottság augusztus elején döntött úgy, hogy megfosztja hivatalától Dodikot, miután a boszniai fellebbviteli bíróság megerősítette az elsőfokú ítéletet, és a boszniai szerb elnököt egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, hivatali tevékenységeitől pedig hat évre eltiltotta. Azzal vádolták, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidt nemzetközi főképviselő döntéseit, sőt, aláírta az ő intézményének és hatásköreinek elutasításáról szóló törvényt.

Orbán Viktor utoljára augusztus elején fogadta a Karmelitában a börtönbüntetésre ítélt Milorad Dodikot. A magyar miniszterelnök „barátja” pártján áll, aminek többször hangot is adott. Február 17-én, Budapesten találkozott a két politikus, a magyar miniszterelnök azt követően a közösségi oldalán azt írta: Magyarország stabilitást akar a Balkánon, és Dodik a Szerb Köztársaság stabilitásáért és fejlődéséért harcolva ehhez járul hozzá.

https://hvg.hu/360/20250821_hvg-bosznia-valsag-milorad-dodik

Hozzászólások