Több tucat diák rekedt a romok alatt, miután összeomlott az iskolaépület Indonéziában

Több holttestet is találtak a tragédia helyszínén, de most a túlélők kimentése a legfontosabb feladat.

  • HVG

Mentőalakulatok oxigént és vizet igyekeznek eljuttatni ahhoz a több tucatnyi diákhoz, akik egy összeomlott iskolaépület romjai között rekedtek Indonéziában. Az AP News szerint hétfőn éjszaka nyolc legyengült és sérült túlélőt sikerült kimenekíteni a kelet-jávai Sidoarjo városában található bentlakásos iskola romjai közül, illetve több holttestet is találtak.

A helyszínen kihelyezett hirdetőtáblán kedd reggel 65 eltűnt diák neve szerepelt, többségük hetedik és tizenegyedik osztályos, 12 és 17 év közötti fiú. A mentés a nehéz betonlapok, illetve egyéb törmelékek, valamint az omlásveszély miatt komoly kihívást jelent.

A rendőrség szerint a diákok délutáni imán voltak egy olyan épületben, amelyet engedély nélkül bővítettek, amikor az hirtelen rájuk omlott. A tanárok, az adminisztrációs személyzet, illetve a környékbeli lakók siettek a fiatalok segítségére, akik közül sokan fejsérüléseket és csonttöréseket szenvedtek.

A hatóságok korábbi közlése szerint egy 13 éves fiú életét vesztette, további 102 diákot pedig kórházba szállítottak, néhányuk állapota kritikus. A történtek miatt nyomozás indult.

Hozzászólások