30 napra előzetes letartóztatásba helyezték azt a hét embert, akik rémhírek hatására mentőautóra támadtak szombat este az erdélyi Récekeresztúron (Recea-Cristur) – írta hétfőn a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság közlése alapján a news.ro hírportál.
A hét, 18 és 44 év közötti támadó ellen azután indult rendőrségi vizsgálat, hogy szombat este kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak meg egy, a településre beteghez érkező mentőautót. A támadók ellen a közrend megsértése, csendháborítás, ütlegelés és más erőszakos cselekmények miatt folyik vizsgálat.
A Kolozs megyei mentőszolgálat járműve szombat este egy beteget vett fel a faluban, de a település központjában két személyautóval eltorlaszolták az útját, megállásra kényszerítették, és többen rátámadtak. A mentőorvos szerint csak azért úszták meg a lincselést, mert a sofőrnek sikerült megfordítania a járművet, és a másik irányba elmenekülni. A támadás után a jármű vezetője műtétre szorult, mivel az összetört szélvédő egy szilánkja felsértette a szaruhártyáját. A stiridecluj.ro kolozsvári hírportál szerint a támadókat a mentőautó tönkretételével és testi sérülés okozásával is gyanúsítják.
A Dés városától 40 kilométerre található falu lakói az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására cselekedtek. A rendőrség szerint ugyanis a támadás azokkal a TikTokon terjesztett alaptalan rémhírekkel áll összefüggésben, amelyek szerint szervkereskedők mentőautókkal járják Románia településeit, hogy gyerekeket raboljanak el.
A bukaresti belügyminisztérium szerint manipulált, mesterséges intelligenciával létrehozott pánikkeltésről van szó. A hatóságok felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy csak ellenőrzött, hivatalos forrásokból tájékozódjanak, és ne osszanak meg a közösségi médiában terjedő rémhíreket.
A Kolozs megyei prefektus elítélte a történteket, és szolidaritásáról biztosította a mentőszolgálat munkatársait. A bukaresti kormány területi képviselője elfogadhatatlannak nevezte, hogy az életmentésre szakosodott egészségügyi személyzet tagjai agresszió áldozatai legyenek munkavégzés közben.
Romániában egyébként épp a támadás napján, augusztus 8-án lépett érvénybe az a törvény, amely szigorította az egészségügyi személyzet ellen elkövetett bűncselekmények büntetését.
Nyitókép: Daniel Mihailescu / AFP