„Nincs kétség afelől, hogy szándékos gyújtogatás, vagyis szabotázs történt” – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján, amelyen a WB Electronics skarzysko-kamiennai drónalkatrészgyártó üzemében történt hétfői tűzesetet érintő nyomozás fejleményeiről beszélt.
Tusk „rendkívül aggasztó incidenseknek” nevezte a minap Lengyelországban történt más tűzeseteket és a németországi elektromos alállomást érő keddi támadást is.
Említést tett egy vasárnapi tűzesetről is, amely a kelet-lengyelországi Lublinban történt, a JFG Composites üzemében, ahol repülőgép-alkatrészeket gyártanak. Ebben az esetben a cég jellege miatt szintén nem zárható ki szabotázs, bár bizonyítékok erre nincsenek – mondta a kormányfő.
Megjegyezte: az egész régióban tapasztalható Oroszország „feszültségkeltő tevékenysége”.
Sajnos nem az első esetek ezek, sőt, minden bizonnyal nem is az utolsók
– jelentette ki Tusk.
A „feszültség fokozására és a destabilizálásra irányuló” orosz tevékenység miatt a következő hetek és hónapok nemcsak az ukrajnai háború szempontjából lesznek döntőek, hanem „nagy kihívást jelentenek majd az ebben az európai régióban fekvő összes ország számára is” – figyelmeztetett.
Czeslaw Mroczek belügyminiszter-helyettes kedden közölte: a skarzysko-kamiennai tűz előtt a biztonsági kamerák rögzítették, amint egy álarcos ember behatol az üzem területére. A Wirtualna Polska hírportál hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a WB Electronics üzemében történt tűzesetnek legalább két elkövetője volt.
https://hvg.hu/vilag/20260901_bomba-elektromos-eloszto-kozpont-nemetorszag
Nyitóképünkön Donald Tusk lengyel miniszterelnök. Fotó: Klaudia Radecka / NurPhoto via AFP