Nem sikerült megállapodni a költségvetésről, benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök

Fülöp király megfontolja a miniszterelnök lemondását, és tárgyalásokat kezdeményez a koalíciós pártok vezetőivel az elhúzódó kormányválság elkerülése érdekében.

  • MTI

Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről, válságba került a szövetségi kormány – számolt be a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.

A jövő évi költségvetésről szóló, vasárnap este is tartó szűk körű kabinetülés félbeszakadt, és nem sokkal éjfél után úgy ért véget, hogy nem született megállapodás a mintegy tízmilliárd eurós hiány megszorításokkal és adóreformokkal történő rendezéséről.

A belga államadósság több mint 735 milliárd eurót tesz, ami meghaladja a belga GDP 110 százalékát, míg az EU legfeljebb 60 százalékot engedélyez. A kormánynak 10 milliárd eurót kell megtakarítania ahhoz, hogy az EU kiadási határain belül maradjon. A patthelyzet középpontjában az a kérdés állt, hogyan teremtsék elő azt a tízmilliárd eurót, amely a hiány csökkentéséhez szükséges 2029-ig. A költségvetési hiány tavaly 5 százalék volt Belgiumban, míg az európai szabályok szerint legfeljebb 3 százalékos lehet.

A megbeszélés részleteit ismerő kormányzati források szerint vasárnap estére világossá vált, hogy lehetetlen megállapodásra jutni a 2027-es belga költségvetésről. Az ötpárti kormány két vallon tagpártja, a Reformer Mozgalom (MR) és Az Elkötelezettek (Les Engagés) egyaránt megpróbált olyan megoldást javasolni, amely a szükséges tízmilliárd euró helyett nyolcmilliárd eurós kiigazításon alapul, de a miniszterelnök ezt elutasította.

A beszámoló szerint a megbeszélésen De Wever rámutatott annak kockázatára, hogy megállapodás hiányában Belgium hitelminősítése romolhat, ami pénzügyi veszélyekbe sodorhatja az országot. A kormányfő ismételten elzárkózott a költségvetési nehézségek idejére szolgáló, áthidaló veszélyhelyzeti megoldás alkalmazásától is, amely abban az esetben, ha a parlament a pénzügyi év kezdetéig nem tudja elfogadni a rendes éves költségvetést, befagyasztva a költségvetési előirányzatokat garantálja az állam működésének folytonosságát, és lehetővé teszi, hogy a pénzügyi év hivatalos költségvetés nélkül kezdődjön meg.

A miniszterelnök emellett javasolta a szövetségi miniszterek fizetésének csökkentését a költségvetési tárgyalások idejére, de ezt az indítványt is elutasították. Ugyanerre a sorsra jutott az úgynevezett stabilitási törvényre, azaz az államadósság megfékezését célzó sürgős intézkedéscsomagra vonatkozó javaslata is.

A kormány liberális pártjai úgy ítélik meg, hogy a baloldal és a centrum követelései túlzott adóterhet jelentenek, miközben nem tartalmaznak elegendő kiadáscsökkentő intézkedést. A források szerint a vasárnapi egyeztetésen nyílt konfrontációra ugyan nem került sor, de

a belga miniszterelnök arra a következtetésre jutott, hogy a kompromisszum elérhetetlen, így benyújtja lemondását.

Az egyik miniszterelnök-helyettes eközben reményét fejezte ki, hogy Bart de Wever lemondásának bejelentése „ébresztőként hat” a koalíciós partnerekre, és szemléletváltást eredményez, ami lehetővé teszi, hogy a kormány még egy utolsó erőfeszítést tegyen a megállapodás érdekében. „Ellenkező esetben súlyos válság elé nézünk” – fűzte hozzá.

Fülöp király ilyenkor elutasíthatja vagy megfontolhatja a miniszterelnök lemondását, és szélesebb körű tárgyalásokat kezdeményezhet a politikai pártokkal. Ha azonban elfogadja azt, új választásokat írhat ki. A belga királyi palota közleményt adott ki hétfőn, amely szerint a király „sajnálatát fejezte ki a megállapodás elmaradása miatt”, és figyelmeztetett: a jelenlegi gazdasági helyzetben az ország nem engedhet meg magának egy elhúzódó politikai válságot. Jelezte: döntését megfontolja, és keddtől kezdődően tárgyalásokat folytat a koalíciós pártok vezetőivel.

Fülöp király pénteken fogadja újra a belga kormányfőt, akinek így négy nap áll rendelkezésére, hogy feloldja a patthelyzetet.

Nyitókép: Bart de Wever belga miniszterelnök. Fotó: JAMES ARTHUR GEKIERE / Belga / AFP

Hozzászólások