Három feltételt szabott Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaságban kormányzó Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) elnöke az október 4-i választásokat követő kormányalakításhoz.
A politikus hétfőn Banja Lukában pártja elnökségi ülését követően kijelentette, hogy az SNSD továbbra is a boszniai Szerb Köztársaság meghatározó politikai ereje. Hozzátette: céljuk a kétharmados többség megszerzése az entitás parlamentjében, ami lehetővé tenné az alkotmány módosítását, valamint négy hely biztosítása a bosznia-hercegovinai parlament felsőházának szerb képviselőcsoportjában. Ez utóbbi lehetőséget adna a pártnak az országos szintű döntések megakadályozására.
Milorad Dodik a kormányzati együttműködés első feltételeként azt szabta, hogy vizsgálják felül vagy helyezzék hatályon kívül a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főképviselői által eddig meghozott valamennyi döntést, beleértve azokat is, amelyeket időközben a boszniai parlament törvénybe foglalt.
Hozzátette, hogy második feltételként ugyanez az európai integrációs folyamatra is vonatkozik, amelyet szerbellenesnek nevezett, és amelynek megváltoztatását sürgette. A harmadik feltételként a bosznia-hercegovinai alkotmánybíróságról szóló új törvény elfogadását nevezte meg. A jogszabálynak szerinte ki kellene zárnia a külföldi bírákat a testületből, és biztosítania kellene, hogy a döntéshozatal az etnikai arányok figyelembevételével történjen.
Milorad Dodik hangsúlyozta, hogy a daytoni békemegállapodás eredeti értelmezésének híve, és a bosznia-hercegovinai alkotmányos rend védelmezőjének tartja magát. A boszniai szerb politikus szerint országos szinten egyértelmű és stabil kormánytöbbségre van szükség, amelynek kialakításában elsősorban a boszniai Horvát Demokratikus Közösségre (HDZ BiH) számít. Hozzátette, hogy nem kíván együttműködni a Bosznia-Hercegovináért Párttal (SBiH), amelyet a boszniai Szerb Köztársasággal szemben ellenséges politikai erőnek tart.
A kijelentés közvetve a Demokratikus Akciópártnak (SDA) is szólt, amelynek elnöke, Bakir Izetbegovic a múlt héten bejelentette, hogy koalíciós tárgyalásokat kezdeményez az októberi választáson jelentős támogatást szerző SBiH párttal. Az SDA ugyan a legerősebb önálló párt az országos parlamentben, a kormányalakításhoz azonban legalább egy további bosnyák koalíciós partnerre van szüksége.
Dodik Vlagyimir Putyin orosz, Alekszandar Vucsics szerb elnök és Orbán Viktor volt magyar kormányfő támogatását is élvezte. A politikust tavaly ítélték egy év letöltendő börtönbüntetésre, megfosztották elnöki tisztségétől, továbbá hat évre eltiltották a közhivatalok viselésétől, mert folyamatosan megtagadta a nemzetközi közösség főképviselője döntéseinek végrehajtását.
Dodik befolyása ennek ellenére megmaradt, pártelnökségét is megtarthatta. A boszniai választáson a nemzeti alapon szerveződött pártok szerepeltek a legjobban, a részvétel viszont alacsony volt, erről részletesen az alábbi cikkünkben írtunk:
A nemzeti alapon szerveződött pártok szerepeltek a legjobban a boszniai választáson. Az alacsony részvételi arány azt jelzi, az emberek nem bíznak abban, hogy az eredmény bármit is megváltoztatna.
Nyitókép: Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság volt elnöke és a Független Szociáldemokraták Szövetségének (SNSD) vezetője részt vesz a párt utolsó választás előtti gyűlésén Banja Lukában, Bosznia-Hercegovinában, 2026. október 2-án. Fotó: AFP / STRINGER