Tetszett a cikk?

Nos, ha Zsiga Marcell lopott pénzből vette a házát, abban nincs semmi meglepő. Ez persze rosszindulatú feltételezés, de hát a jóindulatúakat Zsiga Marcell nem igyekezett táplálni. Ő már ennek a rendszernek a gyermeke, ez emelte pozícióba. Úgysem terítik ki.

 

Phallus impudicus
©
Szemmel láthatóan nem zavarja, hogy korrupciógyanúba keveredett. Már a költségtérítését is fapofával felvállalta, aztán hozzátette, hogy negyvenhétezer forintból is meg lehet élni. Szerencsére neki nem kell, pont talált a kabátzsebében negyvenmilliót, abból vett egy házat, és ha már egyszer ő az alpolgármester, hát leaszfaltoztatta az utcát is.

De csak a saját házáig.

Minek is kellene tovább aszfaltozni, ugye, amikor ott már a negyvenhétezres parasztok élnek, az ő szakadt kocsijaiknak tökmindegy, hogy milyen az út. Hogy ez azért feltűnő? Megtudná a sajtó és kitörne a botrány? Elkönyvelnék a saját zsebét tömő korrupt köcsögnek?

Zsiga Marcell ezek hallatán még mindig értetlenül pislog: és akkor mi van?

Milyen konkrét hátránya származna akár abból, ha kiderülne bármi? Még ha egyenesen alkotmányellenes lenne, az se volna gond! Megszavazzuk, hogy oké, és annyi.

Már csak az a kérdés, hogy a párt tartja-e őt annyira fontosnak, hogy kihúzza a szarból tűzön-vízen át, mert egy dolog a nagy stratégiai célok, mint például a hajléktalanok kitiltása érdekében vállalni a cinkosságot, és más Zsiga Marcellért, akiről nyilván a kollégák is tudják, hogy a különösen nyálkás példányok közé tartozik.

De Zsiga Marcell nyert: a bizottság gond nélkül megszavazta, hogy nincs itt semmi látnivaló. Holló a hollónak, hamu a hamuhoz.

Együtt nevetünk

Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a NER semmiféle védelmet nem nyújt a sajátjai korrupciója ellen. Ez az ilyen rezsimek lényegéből fakadó sajátossága. Ezért rabolhatott el Berija kedvére lányokat, és ezért építtethetett magának sorkatonákkal villát Czinege Lajos. Mert nem volt hol bepanaszolni. A teljhatalommal járó torzulások elkerülhetetlenül felütik a fejüket apró szekták vezetésében is, nemhogy egy állampárt káderállományában. Nincs feedback, nincs korrekció – ennek egyenes következménye a degeneráció, annak pedig Zsiga Marcell.

Az egyetlen korlát az, ha a helyi csimasz pofátlansága veszélyezteti a hatalom megtartását. Olyankor a csimaszra rászállnak a kollégák, győzködik, ordibálnak vele. – Mondjál le, bazmeg, miattad fogjuk elveszíteni a választást – ilyeneket sziszegnek a fülébe.

Az efféle aggodalmakra Zsiga Marcell nyugodtan legyinthet. Ilyen pimf hülyeség miatt nem fognak veszíteni. Eleve teljes erőből döntik a pályát maguk felé, megtettek mindent, hogy a vereséget kizárják. És ni, nézzétek a birkákat! Érdekli a békemenetelő nyájat, hogy az utolsó segédhernyó is utat építtet közpénzből a lopott házáig? Nemhogy nem érdekli, de még arról értekezik, hogy bezzeg a szép sötét középkorban nem firtatta a nép, miért él a király palotában, amikor a paraszt éhen hal.

Zsiga Marcellnek, Szijjártó Péternek és a többi parazitának a maga módján igaza van: olyan undorító rendszer fenntartásában segédkeznek, amely a hozzájuk hasonlókat is megvédi, ha hűségesek. Ők az erkölcs uránbányászai. Ezért a lélekölő munkáért igazán jár nekik a szabadrablás. Megkérik az árát, mert ezt nem lehet lelkesedésből csinálni.

A másik tanulság, hogy az ilyen rendszernek szüksége van a Zsiga Marcellekre. Mivel mindent kontrollálni akar, leszűkíti a káderállományát azokra, akiket gerinc és lelkiismeret nem akadályoz. Ezekből a puhatestűekből sosincs elég, úgyhogy muszáj alkalmazni a tehetségtelen, tompa, egyszerű észjárású bűnözőt is. Tehát a Zsiga Marcellek maradnak, ahogy maradtak a Czinege Lajosok is a végkifejletig.

Annak a szép, rendezett kornak egyébként, amikor a paraszt nem kérdezte, honnan van a király és vazallusai vagyona, az lett a vége, hogy mégis megkérdezte. Utána a királyok felakasztásáról kezdett ábrándozni, de ez már történelem. Nyakunkon az évfordulója.


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

A mai ötvenesek már mások: de mi változott?

A mai ötvenesek már mások: de mi változott?

Publicus: A Fidesz-szavazók negyede nem elégedett a kormány gazdasági intézkedéseivel a járvány alatt

Publicus: A Fidesz-szavazók negyede nem elégedett a kormány gazdasági intézkedéseivel a járvány alatt