„Az ország erőforrásai vidéken vannak, abból él az ország, amit vidéken ültetnek és aratnak, amiért imádkoznak, ahogy a gyerekeiket, unokáikat nevelik.”

Ezt Balog Zoltán mondta Kercaszomoron, templomavatás közepette, és bár csekély jelentőségű mind Balog Zoltán, mind a kercaszomori templom, alkalmat ad a töprengésre.

Arról, hogy miért csak egyvalami fér nekik bele. Hogy miért ennyire szűk az ő agyuk. Hogy itt van például ez a rakás szerencsétlenség, ez a jámbor balfasz, akinek a minisztériumából repkednek a kitüntetések náciknak és ufóprófétáknak, és neki minderről fogalma sincsen utólag se, de mégis úgy érzi, neki kell megmondania, hol vannak az ország erőforrásai, kizárólagosan. Mégpedig hogy vidéken.

Budapesten tehát, ahol például ez a jámbor balfasz székel, nincsenek erőforrások. Itt csak prolik, buzik és miniszterek gyanús elegye található, ahogy félelmes, dekadens hely Miskolc, Győr, Pécs vagy Szolnok is. Itt túl sokat találkoznak különböző emberek, észreveszik, hogy ők különböznek és mégis emberek, és ez összezavarja a szép egyszerű világképet.

Miszerint a magyarok, azok olyanok, hogy.

Nincs kétszáz éve, hogy a magyarokat bajuszos emberekként azonosította Hans Normann német utazó, pedig ha alaposabban körbenéz, bizonyára észrevette volna a bajusztalan és a szakállas magyarokat is, akik Szent István dörgedelmeinek megfelelően békésen éltek egymás mellett, mert nincs azzal semmi baj, ha van magyar egypupú, kétpupú, sőt több.

Balog Zoltán még nem tette magáévá Szent István világképét, ami nem volna baj önmagában, lévén hogy ő csak egy jámbor balfasz. A baj az, hogy ez a világnézet nemcsak rá jellemző, hanem az egész kormánypártra. Ezek meg akarják mondani, hol vannak az ország erőforrásai, milyen az igazi magyar, milyen a helyes családmodell, mi az értékteremtő munka, és hogyan kell gyereket nevelni. És minderre csak egy választ tudnak elképzelni, egyetlenegyet.

Pedig Magyarország nem egyszínű. Szinte semmibe sem telne azt mondani, hogy Magyarország erőforrásai vidéken is vannak, meg a városokban is, hogy az is számít, ahogy vidéken imádkoznak, és ahogy Budapesten nem. Hogy az is Magyarország, ahol szoftvert meg robotot ültetnek, és egérrel aratják le, ahol templomba nem járnak, de még Erdélybe sem, annál inkább a Balaton Soundra szendvicsben vonaglani.

Lehetne egy, sőt sok másik Magyarország, amely nem fér bele Balog Zoltán és Semjén Zsolt és Orbán Viktor világképébe. Kinőtte ezeket régen. Ez az a Magyarország, amely látszik az űrből, mert igazán kínos meghozni a hírt, de a saját seggébe fulladt lovas agrárnemzettel tele a padlás innen egész Mongóliáig. Azok is nagyok voltak valaha, viszont ettől még nem találták fel az okostelefont. Azt másfajta emberek találják fel, ha hagyják őket élni.

És ez a probléma. Hogy mennyire olcsó befektetés lenne nem nyilatkozni effajta sült hülyeségeket, nem kirekeszteni mindenkit, aki nem kisgazda, hanem elismerni, hogy van a magyarok között urbánus, kozmopolita, nem imádkozó, nem palántázó, nem tapsikoló droid, hanem olyan, mint a sikeres amerikaiak, izraeliek, németek vagy koreaiak. Tudomásul venni, hogy Magyarország része a világnak, része egy olyan kultúrkörnek, amelyet Balog Zoltán vagy Orbán Viktor agyérgörcs terhe mellett sem lát át, de mégis, ennek ellenére értékes, érvényes, működőképes és nyereséges. Esetleg nem megfojtani merő eszmeiségből.

Mert hogy a trafikokat lenyúlják a férgek, az egy dolog. Az is megszokható, hogy autóutat, vasútvonalat vagy stadiont itt csak haver építhet, olyan, aki rendszeresen imádkozik vidéken és közgépes kisköcsöghöz adja a lányát. De élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, és csecsemők, akikben megnő az értelem. Ők feltalálhatnák itt a Rubik-gömböt, a Tesla-tekercset vagy a hidrogénbombát, ha nem baszogatnák őket közben azzal, hogy buzik, ateisták, városbéli puhányok és nem elég magyarok.

Orbán Viktor nem Hitler, de tanulhat tőle. Az az idióta még a háború előtt elüldözte az országából az összes atomtudóst. Fura figurák voltak ezek az atomtudósok, némelyik meleg volt, másoknak volt pofájuk zsidónak lenni, nem rezonáltak a soviniszta szövegre, amely pedig rajtuk kívül annyira tetszett szinte mindenkinek. Inkább fogták a cókmókot, és áttelepültek Amerikába. Aztán amikor nagyon jól jött volna egy atombomba, akkor meg már nem voltak ott. Pedig addigra a büszke birodalom kész lett volna megbocsátani minden bűnüket egy icipici, csipetnyi kis atombombácskáért, amivel fügefalevélként elfedheti a szomorú tanulságot. Hogy németnek, orosznak, franciának vagy magyarnak lenni nem elég, sem pedig imádkozni és aratni, ahogy száz éve tették az őseink; hanem észre kéne venni a jövőt akkor is, ha nincs bajusza.

Na ez az, amitől Balog Zoltán és kormánya távol tartani igyekszik a mi hazánkat. És ebben áll az ő hazaárulásuk. Ma még sajnos hazafiságnak látszik, és mire hazaárulásként lebukik, késő lesz.