Tetszett a cikk?

A stadionokba ölt pénzekre van magyarázat: Orbán Viktor szereti a focit.

Lesz új stadion Szombathelyen is, jelentette be Hende Csaba mint a térség képviselője, félreérthetetlen büszkeséggel. A kormány 9,6 milliárdot ad a stadionra, de kell hely a futsalnak is, mert az meg Szijjártó Péter kedvence, úgyhogy a teljes komplexum 12 milliárdba fog kerülni.

Debrecennel, Üllői úttal, Felcsúttal, Fradikával meg a futballba ölt egyéb pénzekkel ez a hóbort már bőven belenyalt a százmilliárdba, és bár eddig nem érdekelt a foci, emiatt most már egyre inkább. Továbbra sem mint sport, hanem mint kórisme.

Annak oka kell legyen, ha egy ország makroméretű pénzeket áldoz valami egzotikusra. Ilyenkor a laikus állampolgárok is fel szokták tenni a kérdést, mi indokolja a három anyahajót vagy a Mars-expedíciót. És a szakértők pedig elmagyarázzák, hogy mi az indítéka és a célja a projektnek. És itt hadd hívjam félre Hende Csabát egy szóra.

Hende Csaba ugyanis elsősorban nem mint Szombathely képviselője ismert, hanem honvédelmi miniszterként. Ő maga is tisztában van tehát azzal, hogy a honvédségnek sürgősen szüksége volna egy éppen százmilliárdos helikopter-beszerzésre. Nem is a harcértéke miatt, mert az statisztikai hibahatáron belül van, hanem hogy legalább hóesésben meg árvízben hasznát vegyük a seregnek. Volt is megfizethető ajánlat, csak arra éppen nem akadt százmilliárd. Pedig azt a beruházást viszonylag könnyen meg lehetne indokolni, Hende maga is érvelt mellette, amíg nyitott volt a kérdés.

A focira költött milliárdok magyarázata természetesen itt van az orrunk előtt, és felettébb ciki. De nézzünk szembe vele: arról van szó, hogy Orbán Viktor szereti a focit.

Ki nem szarja le? – kérdezhetnénk reflexből, de mire kimondanánk, eszünkbe jut, hogy először is nem szarja le a pénzügyminiszter, aztán nem szarják le a többi miniszterek sem, nem követeli a pénzt az oktatási államtitkár, nem sértődik meg az aránytévesztésen a kultúrkomisszár, és nem csodálkozik Hende Csaba sem, pedig mind tudják, hogy életbevágó ügyekre nem jut annyi, mint a főnök mániájára. Németh Lászlóné meg egyenesen örül, mert a Lajos építi ezt is. És úgy tűnik, elég magyarázat ez a magyarnak is: a miniszterelnök focibolond, tehát asztmagyógyszer nincs, stadion meg van. Tehát igen, megfelelő indoklás, hogy Viktornak ez a hobbija. Megér ez nekünk százmilliárdot, ugye, emberek?

Más magyarázat nincs. Szavazatszerzésre szoktunk ilyenkor gyanakodni, csakhogy ez a hipotézis nem áll meg.

Hiszen már működnek az állami és zabrált pénzzel kitömött élcsapatok, arról lehet megismerni őket, hogy náluk szotyizik a lelátón Orbán Viktor. Én nem értek a focihoz, de azt nem tudtam nem észrevenni, hogy ezeket az aranylábú kiskedvenceket pacemakeres öregfiúk szokták laposra verni balkáni megyeszékhelyeken. Szóval aki szereti a focit, az nem fog ettől rájuk szavazni, hanem nézi tovább a Barcát meg a Manchestert.

Akit meg nem érdekel, annak a stadion látványa pont annyi örömöt fog okozni, mint a trafikoké. Egyetlen réteg van, amelyet lázba hozhat egy Haladás-pálya, és az a drukkernek az a fajtája, akinek hát sajnos nem jutott más identitás, mint hogy ő a Haladásnak szurkol, akkor is, ha szar. És nem zavarja, ha a klubra költik az anyja segélyét meg a gyereke tornatermének az árát. Nyilvánvalóan még a sovinisztánál is alantasabb létformáról beszélünk, amelynek legnagyobb sikere az lesz, hogy a magyar focistát lassan már nemhogy laposra verik balkáni megyeszékhelyeken, hanem be sem engedik a portán az ordenáré sleppje miatt. Annyira hülyék nem lehetnek a Fidesz stratégái, hogy a huligánokat akarják megvenni százmilliárdért, amikor ennél kevesebbért sokkal nagyobb rétegeket szólíthatnának vagy tarthatnának meg. Például azokat, akiknek a szombathelyi stadionról az anyjuk segélye meg a gyerekük tornaterme fog eszébe jutni és az, hogy ennek az egy arénának az árából minden egyes általános iskolának jutna hárommillió forint, számítógépre, tanárra, sőt akár tornateremre és focilabdára. Az a helyzet, hogy a magyar választók többsége simán el tud képzelni értelmesebb százmilliárdot.

Nem, ennyire nem hülyék. Csak az van, hogy Orbán Viktor szereti a focit. További vitának és megfontolásnak helye nincs.

Hát, végül is létezik ilyen kormányzati forma. Se szeri, se száma a történelemben a beltenyésztett, kissé ütődött királyfiknak, akik a lovagi tornának vagy az agarászásnak éltek, arra költötték a kincstár pénzét, és tökre nem érdekelte őket, hogy eközben ki hal éhen. Aztán vagy az udvar kapott észbe időben, vagy valamelyik földesúr, vagy pedig megérkezett az ellenség, az árvíz vagy a földrengés. És az ütődött királyfinak nem voltak helikopterei, mert elköltötte a pénzt terepasztalra.

Ja, a nép? Az mindig megszívta. De hát kapott volna észbe időben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Felhős, enyhe időnk lesz, de van, ahol az ég is leszakadhat

Orvosai szerint stabil maradt Ferenc pápa állapota a hörgőgörcsroham után

Orvosai szerint stabil maradt Ferenc pápa állapota a hörgőgörcsroham után

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja