Lesz új stadion Szombathelyen is, jelentette be Hende Csaba mint a térség képviselője, félreérthetetlen büszkeséggel. A kormány 9,6 milliárdot ad a stadionra, de kell hely a futsalnak is, mert az meg Szijjártó Péter kedvence, úgyhogy a teljes komplexum 12 milliárdba fog kerülni.

Debrecennel, Üllői úttal, Felcsúttal, Fradikával meg a futballba ölt egyéb pénzekkel ez a hóbort már bőven belenyalt a százmilliárdba, és bár eddig nem érdekelt a foci, emiatt most már egyre inkább. Továbbra sem mint sport, hanem mint kórisme.

Annak oka kell legyen, ha egy ország makroméretű pénzeket áldoz valami egzotikusra. Ilyenkor a laikus állampolgárok is fel szokták tenni a kérdést, mi indokolja a három anyahajót vagy a Mars-expedíciót. És a szakértők pedig elmagyarázzák, hogy mi az indítéka és a célja a projektnek. És itt hadd hívjam félre Hende Csabát egy szóra.

Hende Csaba ugyanis elsősorban nem mint Szombathely képviselője ismert, hanem honvédelmi miniszterként. Ő maga is tisztában van tehát azzal, hogy a honvédségnek sürgősen szüksége volna egy éppen százmilliárdos helikopter-beszerzésre. Nem is a harcértéke miatt, mert az statisztikai hibahatáron belül van, hanem hogy legalább hóesésben meg árvízben hasznát vegyük a seregnek. Volt is megfizethető ajánlat, csak arra éppen nem akadt százmilliárd. Pedig azt a beruházást viszonylag könnyen meg lehetne indokolni, Hende maga is érvelt mellette, amíg nyitott volt a kérdés.

A focira költött milliárdok magyarázata természetesen itt van az orrunk előtt, és felettébb ciki. De nézzünk szembe vele: arról van szó, hogy Orbán Viktor szereti a focit.

Ki nem szarja le? – kérdezhetnénk reflexből, de mire kimondanánk, eszünkbe jut, hogy először is nem szarja le a pénzügyminiszter, aztán nem szarják le a többi miniszterek sem, nem követeli a pénzt az oktatási államtitkár, nem sértődik meg az aránytévesztésen a kultúrkomisszár, és nem csodálkozik Hende Csaba sem, pedig mind tudják, hogy életbevágó ügyekre nem jut annyi, mint a főnök mániájára. Németh Lászlóné meg egyenesen örül, mert a Lajos építi ezt is. És úgy tűnik, elég magyarázat ez a magyarnak is: a miniszterelnök focibolond, tehát asztmagyógyszer nincs, stadion meg van. Tehát igen, megfelelő indoklás, hogy Viktornak ez a hobbija. Megér ez nekünk százmilliárdot, ugye, emberek?

Más magyarázat nincs. Szavazatszerzésre szoktunk ilyenkor gyanakodni, csakhogy ez a hipotézis nem áll meg.

Hiszen már működnek az állami és zabrált pénzzel kitömött élcsapatok, arról lehet megismerni őket, hogy náluk szotyizik a lelátón Orbán Viktor. Én nem értek a focihoz, de azt nem tudtam nem észrevenni, hogy ezeket az aranylábú kiskedvenceket pacemakeres öregfiúk szokták laposra verni balkáni megyeszékhelyeken. Szóval aki szereti a focit, az nem fog ettől rájuk szavazni, hanem nézi tovább a Barcát meg a Manchestert.

Akit meg nem érdekel, annak a stadion látványa pont annyi örömöt fog okozni, mint a trafikoké. Egyetlen réteg van, amelyet lázba hozhat egy Haladás-pálya, és az a drukkernek az a fajtája, akinek hát sajnos nem jutott más identitás, mint hogy ő a Haladásnak szurkol, akkor is, ha szar. És nem zavarja, ha a klubra költik az anyja segélyét meg a gyereke tornatermének az árát. Nyilvánvalóan még a sovinisztánál is alantasabb létformáról beszélünk, amelynek legnagyobb sikere az lesz, hogy a magyar focistát lassan már nemhogy laposra verik balkáni megyeszékhelyeken, hanem be sem engedik a portán az ordenáré sleppje miatt. Annyira hülyék nem lehetnek a Fidesz stratégái, hogy a huligánokat akarják megvenni százmilliárdért, amikor ennél kevesebbért sokkal nagyobb rétegeket szólíthatnának vagy tarthatnának meg. Például azokat, akiknek a szombathelyi stadionról az anyjuk segélye meg a gyerekük tornaterme fog eszébe jutni és az, hogy ennek az egy arénának az árából minden egyes általános iskolának jutna hárommillió forint, számítógépre, tanárra, sőt akár tornateremre és focilabdára. Az a helyzet, hogy a magyar választók többsége simán el tud képzelni értelmesebb százmilliárdot.

Nem, ennyire nem hülyék. Csak az van, hogy Orbán Viktor szereti a focit. További vitának és megfontolásnak helye nincs.

Hát, végül is létezik ilyen kormányzati forma. Se szeri, se száma a történelemben a beltenyésztett, kissé ütődött királyfiknak, akik a lovagi tornának vagy az agarászásnak éltek, arra költötték a kincstár pénzét, és tökre nem érdekelte őket, hogy eközben ki hal éhen. Aztán vagy az udvar kapott észbe időben, vagy valamelyik földesúr, vagy pedig megérkezett az ellenség, az árvíz vagy a földrengés. És az ütődött királyfinak nem voltak helikopterei, mert elköltötte a pénzt terepasztalra.

Ja, a nép? Az mindig megszívta. De hát kapott volna észbe időben.