Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Csónakokba szálltak a velenceiek és felsorakoztak az "utcákon", így tiltakoztak az ellen, hogy elhagyta a várost az első óceánjáró hajó a koronavírus-járvány után – írta a BBC.
A tüntetők kisebb hajókkal körbevették az óceánjárót és hangos dudálással, valamint zászlókkal is tiltakoztak. A BBC felvételében megszólaló nő elmondta, hogy a turizmusnak a várost tönkretevő, rendkívül szennyező formájával van bajuk elsősorban, ami elűzi az itt élőket.
A helyieket azonban megosztja az óceánjárók kérdése: van, aki örül a turistaszezon újbóli beindulásának és annak, hogy ez új munkahelyeket is eredményez.
Márciusban a velencei városvezetés bejelentette, hogy betiltják a nagyméretű hajókat, így az óceánjárókat és a szállító konténerhajókat is, miután a helyiek aggódnak az ezekhez köthető szennyezés és a város víz alatti alapjának pusztulása miatt.
A tiltás azonban csak akkor lép életbe, ha megépítik azokat az új kikötőket, amelyek új vízi utakat nyitnak meg a városközpont körül.