Soha ennyi zöld energiát nem használt még az EU, mint idén
Az összes elektromosáram-termelés háromnegyede zöld vagy zöldnek tekintett forrásból származott, ami jó a klímának, de nagy kihívás a hálózatoknak.
hvg.hu
Klímabarát módon, közvetlen szén-dioxid-kibocsátás nélkül állították elő az Európában felhasznált elektromos energia közel háromnegyedét idén, ami rekordnak számít – adta hírül a Reuters. A januártól júniusig terjedő időszakban az uniós tagállamok energiamixében 74 százalékot tettek ki ezek a források az Eurelectric iparági szövetség szerint.
Tovább bontva:
50 százalékot állítottak el megújuló (szél és nap) forrásokból,
24 százaléknyit termeltek nukleáris,
13 százaléknyit gázt és
9 százaléknyit szenet égető erőművekben.
A rekorderedmény hátterében a rekordsebességgel hálózatba kapcsolt megújuló energiás kapacitások állnak: tavaly 56 gigawattnyi nap- és 16 gigawattnyi szélenergiás kapacitást állítottak termelésbe, ugyanakkor csökkent az energiaigény is, 2021-hez képest idén 5,8 százalékkal kevesebb energiát használt fel az EU.
A megújulók révén nemcsak a klímaváltozás legsúlyosabb hatásainak elkerülése válhat lehetővé, de csökken a külső szereplőknek való kitettség, amit mindenki a saját bőrén érzett 2022-ben, amikor az Ukrajna ellen háborút indító Oroszország visszafogta gázexportját, és elszálltak az energiaárak, ami nyomán sokan vissza is fogták a fogyasztásukat.
A Reuters emlékeztetett, hogy az időjárásfüggő termelők egyre nagyobb arányú alkalmazása kihívások elé állítja a sok helyen elavult elektromos hálózatot, a napos nyári időszakban rendkívül alacsony áramárakat eredményezve a tőzsdéken. Kristian Ruby, az Eurelectric főtitkára arra biztatta a hálózatüzemeltetőket, hogy minél előbb építsenek be hatékony tárolókapacitásokat, hogy ne menjen veszendőbe az olcsón termelt áram.
Nemzetközi szinten is példátlan vizsgálat indult Szaúd-Arábiában: minden szóba jöhető helyszínen felmérik, hol termelhető a legtöbb energia széllel vagy nappal. Nagyban gondolkodnak: éves szinten tíz paksi erőműnek megfelelő kapacitással bővítenék a megújulóenergia-termelést.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.