szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Túl nagy a tét és túl kevés az érdemi cselekvés a klímaváltozás ellen, mondják a neves hazai kutatók, akik tízpontos nyilatkozatot adtak ki annak érdekében, hogy felpörgessék a dolgokat. Várják a további csatlakozókat, és készek a vitára is.

Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
Friss cikkek a témában

Aggódik a hazai tudományos élet krémje amiatt, hogy túl keveset tettünk eddig a klímavédelem érdekében, és a jelenlegi intézkedések nem lesznek elegek ahhoz, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás legsúlyosabb hatásait. Emiatt 10 pontos nyilatkozatban rögzítették, hogyan kellene hozzáállni a kérdéshez, amiben meghatározzák azt a minimumot, ami ahhoz kell szerintük, hogy érdemi változásokat érjünk el. 

A klímatudomány 10 üzenete egy élhető jövőért című nyilatkozat bemutatója
Veres Viktor

A Klímatudomány tíz üzenete az élhető jövőért című nyilatkozatot közösen mutatták be első aláírói, 11 neves hazai kutató, akik hosszas háttérbeszélgetések során dolgozták ki a részleteket. Céljuk, hogy felerősítsék a tudomány hangját az éghajlatváltozással kapcsolatos nyilvános kommunikációban és hogy rögzítsék ennek alapvetéseit, amelyek a széles nyilvánosság számára is hivatkozási pontként szolgálhatnak. 

A tízpontos lista címszavakban:

  1. Szembe kell nézni a problémákkal
  2. Az éghajlatváltozás negatív hatásai már most érzékelhetők és súlyosbodni fognak
  3. Alkalmazkodás vagy kibocsátáscsökkentés helyett alkalmazkodás ÉS kibocsátáscsökkentés most azonnal
  4. A legtöbbet a legtehetősebbek tehetik
  5. A különböző cselekvéseknek egymást erősíteniük kell
  6. Természeti stabilitás nélkül nincs jövőnk
  7. Értékeljük a környezeti erőforrásainkat!
  8. Jóllétet a jólét helyett
  9. A kibocsátáscsökkentés lehetetlen szolidaritás nélkül
  10. A közös cselekvés hajtóerővé változtathatja a klímaszorongást

További részletek a nyilatkozat honlapján olvashatók:

Nyilatkozat – A Klímatudomány 10 üzenete

Mi, a magyar klímatudományban és a kapcsolódó területeken tevékenykedő szakemberek korunk hatalmas és egyre nagyobb problémát jelentő környezeti kihívásainak tudatában, felelősséget érezve a jelen és jövő generációk élhető létfeltételeinek biztosítására, látva, hogy az éghajlatváltozásra adott eddigi globális és hazai válaszok, habár mutatnak részeredményeket, összességében nem eredményeznek kellő változásokat, azzal a céllal, hogy elősegítsük a szükséges […]

Az aláírók között van földrajztudós, klímakutató meteorológus, közgazdász, jogász, biológus, fizikus, akik várják a további csatlakozókat, és készek a pontok megvitatására akár egyenként is, amire eseménysorozatot is szerveznek majd. Mint írták, 

a cél, hogy komolyan és érdemben foglalkozzunk a felvetett témákkal, mer túl nagy a tét és túl kevés az érdemi cselekvésre rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy ezt elmulasszuk.

Az első 11 aláíró:

  • Bartholy Judit meteorológus, az ELTE egyetemi tanára, az MTA doktora, a földrajztudományok kandidátusa
  • Felsmann Balázs közgazdász, az MTA köztestületének tagja
  • Gelencsér András vegyészmérnök, a Pannon Egyetem rektora, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja
  • Haszpra László meteorológus, az ELTE, a Pannon Egyetem, a MATE egyetemi tanára, az MTA doktora
  • Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem docense
  • Lakatos Mónika meteorológus, a Hungaromet éghajlati szakértője, az MTA köztestületi tagja
  • Mádlné Szőnyi Judit hidrogeológus, az ELTE habilitált egyetemi docense, az MTA doktora
  • Pintér László agrárökológus, a CEU professzora
  • Sulyok Katalin jogász, biológus, az ELTE tanársegéde
  • Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az ELTE egyetemi tanára, az MTA rendes tagja
  • Ürge-Vorsatz Diána fizikus, a CEU professzora, az IPCC alelnöke.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!