Fényből és szélből épül a magyar pavilon Velencében

Magyar is meg nem is, épület is, meg nem is. Egy nemzetközi építészcsapat üdítően új megközelítést választott a Velencei Építészeti Biennálé magyar pavilonjának kivitelezésére. A Corpora nevet viselő projekt kialakulásának szerves részét képezik a látogatók, illetve a környezeti hatások, például a szél erőssége is. A pavilont megálmodó doubleNegatives Architecture csapat magyar tagjával, Maróy Ákossal beszélgettünk.

A Corpora projektet megálmodó doubleNegatives Architecture csapata. Maróy Ákos a jobb szélen © corpora.hu

Szélből, fényből, levegőből, egy algoritmus terve alapján, itthon csak a szűk IT-elit által használt eszközök felhasználásával „épül” idén a Velencei Építészeti Biennálé szeptember 14-től november 23-ig megtekinthető magyar pavilonja. A japán-magyar-svájci doubleNegatives Architecture csapat által „épített”, vagyis inkább megálmodott virtuális épület a valós térbe lépteti ki a virtuális valóságot, hogy a környezettel harmóniában élő, ránk simuló víziót valósítson meg – áll a Corpora projekt sajtóközleményében.

Még az építészet iránt érdeklődők számára sem teljesen egyértelmű, hogy mit takar egészen pontosan a valódi térbe kivetülő virtuális valóság fogalma, ezért Maróy Ákost, a doubleNegatives „szoftver-művészként” tevékenykedő magyar tagját kértük, hogy meséljen a virtuális, de a valódi térben élő, létező pavilonról, amely hálózati szenzorok és kamerák jelei alapján épül fel, és a környezeti hatások szerint folyamatosan változik. Vajon hogyan lehet elképzelni egy efféle építményt, amely jelentős részben a virtuális térben létezik, ám onnan kilépve kölcsönhatásban áll a látogatókkal és a természettel?

„A pavilont megközelítő látogatók a pavilont körülvevő közterületen, (egy parkban) csak kisebb furcsaságokat fognak észrevenni, ha szemfülesek” – magyarázta Maróy Ákos. „Érdekes kis dobozok lesznek a fákra erősítve, valamint egy-két kamera a szomszédos épületek tetején. A kép azonban csak akkor fog összeállni, amikor a látogatók belépnek a pavilonba. Ott, a falra vetítve többféle projekció segítségével szemlélhetik meg azt, ami kint nem látható - a pavilont körülvevő közteret 'benövő', folyamatosan változó, számítógép által generált struktúrát (lásd a mellékelt ábrát). Láthatják, ahogy külső nézőpontokból felvett élő, valós idejű kamera-képre három dimenzióban rávetítjük a létrejövő struktúrát, így megfigyelhetik, hogy a parkot látogatók hogyan járják be a virtuális épületet. Ezen kívül egy 'felülről lefelé' látható nézőpont segítségével, terepasztal-szerűen vizsgálhatják meg a teret, a szenzorok által adott információkkal kiegészítve, illetve maguknak a szenzoroknak az elhelyezkedését is. Egy speciális, úgynevezett Super-Eye projekció segítségével pedig a generált struktúra egy-egy pontjának szemszögéből nézhetik meg a világot és így élhetik meg, ahogyan folyamatosan változik és átalakul. Ám ez nem irányított, perspektivikus nézőpont, hanem egy minden irányt egyszerre mutató, szubjektív nézőpont, ami különleges látásmódot enged átélni a látogatónak. Itt lehetősége lesz rá, hogy kiválassza, melyik középpontként használt szemszögből kíván 'körülnézni' e megoldás segítségével.”

A magyar pavilon működési elvét szemléltető ábra © corpora.hu

Mindez röviden annyit jelent, hogy a pavilonprojekt alapját képező algoritmus nem egyetlen végső tervet hoz létre: segítségével módszer született, mely végtelen számú megoldást képes generálni. Az elektronikus érzékelők előbb begyűjtik, majd jelekké alakítják a külvilág adatait – maga a virtuálisan látható építmény ezek hatására változik.

A Corporát a beérkezett pályamunkák közül a szakmai zsűri „gazdag rétegezettsége, fejlődésének lehetőségei és innovatív megközelítése” miatt találta a legjobbnak. Az értékelésben kiemelték, hogy „a technológia poétikus felhasználása […] új szerepkört kínál az építész és a használó számára egyaránt. […] A pályamű erőssége, hogy több diszciplína képviselői közötti termékeny együttműködés eredményeként jött létre”.

A valódi pavilonnal összekapcsolódó, a virtuális térben jelenlévő építmény a kiterjesztett valóság (augmented reality) technológiáját használja központi elemként.Erre a technológiára talán a legegyszerűbb példa a Terminátor című filmben látható, ahol a robot szemén keresztül nézve a világot, a nézők láthatták az egyes tárgyakra, emberekre vonatkozó információk kivetülését is. De például a 2007-es linzi Ars Electronica kiállításon is kipróbálhattak augmented reality installációkat a látogatók. A módszer a jövőben számtalan módon jelenhet meg mindennapi életünkben, a Corpora projekt esetében azonban formabontó módon egy épület része lett. Mit is jelent mindez, illetve hogyan lehet a technológiát poétikusan, költőien felhasználni?