Mielőtt elhamarkodottan rávágnák a választ, segítünk: „A gramofon hallgatásával”. Ezt olvashatjuk egy osztályfőnök levelében, a Times egyik 1912-ben megjelent számában… Vagyis már akkor is találtak módot a fiatalok arra, hogy egyrészt ismerkedjenek az új technikákkal, továbbá szórakozzanak, ne csak tanuljanak. Nyilvánvaló, hogy a generációs ellentét is közrejátszhat abban, hogy a fiatalok mindig túl sok időt töltenek valami mással, mint amivel az idősebbek szerint kellene… De talán mégsem csak az.
Az alaphelyzet nagyjából adott, de mintha az arányok tolódtak volna el…
Marc Prensky egy 2003-as írásában olyan becslést adott, amely szerint a netgeneráció tagjai életük első húsz éve során (felnőtté válásukig) 10 ezer órát játszanak videojátékokkal, 200 ezer elektronikus levelet küldenek, 20 000 órát néznek televíziót, 10 ezer órát mobiloznak, míg az olvasással töltött idő kevesebb, mint 5000 óra. Ez túlzásnak tűnik, hiszen hol marad a sport, a tanulás, a barátokkal töltött idő… Kíváncsi a további érdekességekre? Olvassa el a techline.hu cikkét!
Netgeneráció: mivel töltik az időt?
Időről-időre számos kutatás vizsgálja azt a kérdést, hogy mivel tölti a szabadidejét az ifjabb generáció. Szerettünk volna ebben a témakörben is naprakész, pontosabb válaszokat kapni. Kezdjük egy találós kérdéssel. „A diákok olvasási és számolási képességei (a felmérések szerint) romlanak, mert a fiatalok túl sok időt töltenek …”. Vajon mivel töltenek túl sok időt a diákok?
Az MCC, a Mol, Lázár, Áder és Palkovics alapítványa is megy a levesbe augusztus 31-ig
„Putyin havonta több ezer fiatal embert küld a halálba. Világos? Remek, mert akkor az is világos, miről lehet beszélni vele”
Leállítja a Master Good a 120 milliárdos gyárépítését, ha nem tud külföldről munkaerőt behozni
A Stanford-kutató, aki megtanította a világot aludni, lélegezni és napfürdőzni
Fásy Zsüliett államilag megtámogatott cégénél elrontották a papírokat, mégsem lesz osztalék
Fekete-Győr András megvonná Lázár János, Kocsis Máté és Szijjártó Péter fizetését
Magyar Péter reagált Sulyok Tamás „külföldi panaszkodásaira”
Mathieu Kassovitz: Le Pen és követői idióták. Nem veszélyesek, csak idióták
Garantálhatja-e az EU, hogy Ukrajna betartja a Magyarországgal kötendő egyezséget?
Erről a 7 függőségről a legnehezebb leszokni
Megvan az NB I új neve
Csizmadia Ervin: A Fidesz kereszténydemokrata fordulatától a bukásig
Ukrán külügyi szóvivő: hamarosan találkozhat Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij
Korábban már kitűztek egy időpontot a találkozóra, ezt azonban később elhalasztották.