A CERN kutatói az ASACUSA elnevezésű kísérlet révén remélnek további sikereket az antianyag kutatásában. Ez új technikai lépés az antianyag tanulmányozásához. Az antianyag kérdése a tudományos világon kívül is nagy érdeklődésre tart számot, mert gyakran emlegetik majdnem teljesen ingyenes energiaforrásként.
A CERN bejelentése hetekkel azután érkezett, hogy az antianyag kérdésén külön dolgozó három csapat egyike arról számolt be, hogy első alkalommal sikerült antianyagatomokat előállítaniuk és rövid időre csapdába ejteniük. Az új technológiai eljárás révén nagyobb mennyiségben tudnak majd antihidrogént előállítani - bizakodnak a tudósok. "Az alternatív eljárásoknak köszönhetően az antianyag már nem sokáig tudja rejtegetni titkait előttünk" - mondta Jamadzaki Jaszonuri, az áttörést elérő tudóscsoport vezetője.
Az antianyag mintegy tükörképe az anyagnak. Utóbbi esetében az atommag építőkövei pozitív töltésű protonok. Az antianyagnál negatív töltésű antiprotonok. Az atomburoknál ugyanígy fordítva van, itt az úgynevezett pozitronok pozitív töltésűek, ellentétben a negatív elektronokkal. Az antihidrogén - mint a legegyszerűbb atom - tehát egy antiprotonból és egy pozitronból áll.
Eltekintve a töltések különbözőségétől, az anyag és antianyag ugyanúgy kellene, hogy viselkedjen, vagyis szimmetrikusnak kellene lenniük. Ez azonban mégsincs teljesen így. Ha mégis így lenne, nem létezne az univerzum. Az ősrobbanásban az elméletek szerint egyenlő arányban született anyag és antianyag. Mivel azonban a két forma nem fér össze - a szimmetriaformák azonnal megsemmisítenék egymást - ezért van az, hogy minimális különbség alakult ki köztük. Ezek felderítésére állítanak elő és tanulmányoznak antianyagot.
A CERN egy lépéssel közelebb az antianyag titkának megfejtéséhez
Új eszköz révén ismét antihidrogént állítottak elő és ejtettek csapdába az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai egy új mágneses csapda révén, az eredmények állításuk szerint közelebb viszik őket ahhoz, hogy megoldják az univerzum egyik legnagyobb rejtélyét, az antianyag keletkezését.
Kivizsgáljuk, hogy ugyanarra a műtétre miért kér kétszer annyi vért az egyik intézmény, mint a másik – interjú az Országos Vérellátó Szolgálat új főigazgatójával
Magyar Péter üzent Windisch Lászlónak, nem biztos, hogy minden uniós pénz hazajut – ezek voltak a kormány döntései
Magyar Péter üzent Orbán Balázsnak és „Szalai Zolinak”, hogy nehogy kifosszák még gyorsan a vagyonkezelő alapítványokat
Magyar Péter a HVG-nek: Vége van a következmények nélküli vagyonbevallások korszakának
A Kúria döntött az MTA-vagyonnal kapcsolatos perben
Para-Kovács Imre: Búcsúlevél a Fideszhez
A kormány felfüggeszti az ebben a formában értelmetlen mohácsi Duna-híd kivitelezési munkáit
Vitézy Dávid feladata lesz a beruházás felülvizsgálata.
Takács Péter elégedetlen azzal, hogy a kormány 3,6 milliárdot szán a kórházi klímák felújítására
Elég egy tűszúrás – így pusztítják el a daganatot műtét nélkül
Matolcsy György távozáskor 122 milliót vett fel a beragadt szabadságaira hivatkozva
Eörsi Mátyás: Sulyok a Velencei Bizottságnál is rossz helyen keresi vélt igazát
Orbánék családtámogatási rendszere jövedelmileg kettészakította az országot
Döntött a kormány a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopja ügyében
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén.