Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Az Audi januárban 77 800 autót adott el, 39 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A növekedés elsősorban a kínai piacnak köszönhető.
A Mercedes eladásai 24 százalékkal 67 ezerre bővültek ugyanezen időszak alatt. Az Audinál arra számítanak, hogy az idén ismét megcélozzák a 2008-ban felállított rekordot: évi egy millió autó értékesítését. Mercedesből tavaly 1,01 milliót, Audiból 949 700-at adtak el tavaly.
A Daimler „jelentős növekedést” vár az első negyedévben, konkrét számot azonban nem közölt a cég. A prémium szegmensben első helyen álló BMW kedden teszi közzé januári forgalmi adatait. Eladásai tavaly 11,1 százalékkal 1,07 millióra csökkentek.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.