Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Újvidék

Németh András Világ

„Véres a kezetek” – fellázadt Szerbia

Ezúttal a diákok és az őket támogató felnőttek lázadtak fel Szerbiában. Az egyetemisták és a középiskolai felsős diákok hetek óta követelik, hogy a hatóságok büntessék meg a november elsejei, 15 halálos áldozattal járó újvidéki pályaudvaromlás valódi felelőseit , és ne a „kishalakkal” vitessék el a balhét.  A tiltakozó akció legnagyobb tüntetését vasárnap rendezték meg Belgrádban, és már nemcsak az újvidéki katasztrófa felelőseinek megbüntetését követelték, hanem az egész szerb kormány és az államfő, Alekszandar Vucsics lemondását is. A tüntetők mellett áll Novak Djokovic is.

Fetter Dóra, Tornyos Kata hvg360

Csak sín és más semmi: Orbán és Lázár éppen szembemegy az újvidéki tragédia tanulságával  

Magyarországon a kormány a minap megnyeste annak a vasúti beruházásnak a költségvetését, amelynek a szerbiai szakaszán 14 ember halálát okozta a hasonló önkényeskedés. Pedig korábban még szükségesnek tartották „a leromlott műszaki állapotú” állomásépületek felújítását, amit most mégsem finanszíroznak. 

1 2 3 4
Szeles, borús időjárás várható hétfőn

Szeles, borús időjárás várható hétfőn

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Hogyan lesz egy példás életű mormon anyából ördögűző gyerekbántalmazó?

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Időskori prosztataprobléma: muszáj ezzel együtt élni?

Bréking Fidesz módra: fizetik a nyugdíjakat

Bréking Fidesz módra: fizetik a nyugdíjakat

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

OKSZ: az árrésstop miatt senki nem fog heti egy tubus fogkrém helyett kettőt használni

A címlapról ajánljuk