VIDEÓK
A Magyar Hírlap csütörtöki számában úgy fogalmaz: roppant olcsón juthatna L-159-es Alca repülőgépekhez a Magyar Honvédség.
MTI
2010. november 25., csütörtök, 06:22
Megtörtént az első diplomáciai lépés a külügyi tárca részéről annak érdekében, hogy a svéd hatóságok elküldjék Budapestre az úgynevezett Gripen-ügyben összegyűjtött nyomozati anyagokat – értesült a Népszabadság.
Szóljon hozzá
MTI
2010. július 29., csütörtök, 08:55
Vasárnap este hazatért Ausztriába a korrupció vádjával múlt héten Londonban letartóztatott, majd váratlanul szabadon engedett burgenlandi gróf, aki otthon be akarja bizonyítani ártatlanságát. Alfons Mensdorff-Pouillyt azután engedték el, hogy a BAe hadiipari vállalat 280 millió fontos (kábé 87 milliárd forintos) bánatpénzzel vezekelte le vesztegetéseit, amelyek máig sem bizonyítottan a magyar Gripen-vásárlásokra is kiterjedtek.
Szóljon hozzá
2010. február 08., hétfő, 12:49
Visszavonta pénteken az illetékes brit hatóság a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport egyik volt ügynöke ellen éppen egy hete emelt korrupciós vádakat, miután háromoldalú egyezség jött létre a brit és az ügyet szintén vizsgáló amerikai kormányszervek, valamint a BAe Systems között a bíróságon kívüli rendezésről.
hvg.hu
2010. február 06., szombat, 08:36
Hatalmas összegű óvadék és kezességvállalás ellenében, igen szigorú feltételek mellett szabadlábra helyezték csütörtökön Londonban a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport egyik volt ügynökét, aki ellen a minap a BAe egyes kelet-közép-európai – köztük magyarországi – szerződéseivel kapcsolatban a brit hatóságok vádat emeltek.
hvg.hu
2010. február 04., csütörtök, 21:09
Korrupció gyanújával vádat emeltek Nagy-Britanniában a Gripen vadászgépek értékesítésében is érdekelt brit BAe Systems hadiipari csoport volt ügynöke ellen, a BAe egyes kelet-közép-európai - köztük magyarországi - szerződéseivel kapcsolatban - közölte pénteken az ügyet vizsgáló brit hatóság.
hvg.hu
2010. január 29., péntek, 16:41
Tizenkét millió euró kenőpénzt kapjon öt magyar állampolgár. Ezt javasolta az osztrák fegyverlobbista, Alfons Mensdorff-Pouilly, akinek iratait most hozta nyilvánosságra a TV2 svéd televízió, brit nyomozati adatokra hivatkozva.
2009. június 12., péntek, 08:01
A befejezetlen mondat: újabb Gripen-fejlemény
Törékeny a béke a magyarországi Gripen-beszerzések körül. Most épp egy titkos brit nyomozási jelentés egy félmondata kavarta fel az állóvizet.
2009. április 26., vasárnap, 09:40
Rendőri őrizetbe került a nemzetközi Gripen-botrány kulcsemberének tekinthető osztrák állampolgár, Alfons Mensdorff-Pouilly. Tudatában a Gripen gépek magyarországi vásárlása körüli, máig gyanús körülményeknek, a négy országházi pártnál érdeklődtünk: készek-e új információk birtokában ismét megvizsgálni a nemzetközi Gripen-botrány esetleg hazánk felé leágazó szálait? Finoman szólva, feltűnő volt a csend.
2009. március 13., péntek, 18:34
A héten Gyurcsány Ferenc a svéd kormányfővel tárgyalt, és azzal „büszkélkedett”, hogy a Gripenek ellentételezési szerződései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket; a kormány, lám, máris nyilvánosságra hozta az összes megkötött szerződést. A képmutató mondatok finoman szólva nem a valóságot írták le. A Gripen-szerződések nyilvánosságra hozatalát a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet perrel kényszerítette ki a gazdasági minisztériumtól, amely felháborító módon hónapokig a mi adóforintjainkból védte a közérdekűnek számító adatok titkosságát.
54 hozzászólás
2008. november 10., hétfő, 06:24
Itt lenne végre az ideje, hogy néhány tökös ügyész abbahagyná az aktatologatást, a jobbra és balra tekingetést és tenné a dolgát. Az ügyészség vezetői pedig észbe kapnának, és az alkotmányos rend védelme érdekében olyan kiemelt ügyként kezelnék a vesztegetés gyanús botrányokat, mint azt tették a 90-es évek elején Olaszországban.
25 hozzászólás
2008. október 05., vasárnap, 06:30