A Varga-féle MNB kigolyózta a Matolcsy-klán egyik cégét, Pintér Sándor és egy NER-es vállalkozó nyomult a helyére
Somlai Bálint, a Raw cégcsoport vezetője hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést.
Somlai Bálint, a Raw cégcsoport vezetője hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést.
HVG
A jegybankelnök szerint a sikeres felkészülés eredményei már az euró tényleges bevezetése előtt érezhetővé válhatnak.
MTI
Októberben lezárulhat az MNB jóléti szolgáltatásait nyújtó cég beolvasztása abba az ingatlanos vállalatba, amelynek az értékcsökkenése miatt Varga Mihály jegybankelnök feljelentést tett. Ám a költségek lefaragásával indokolt átszervezés púder csupán az egyre növekvő veszteségeken.
A bizottság csütörtökön szavazott Varga meghallgatásáról, aki rövid időn belül jelezte, hogy részt vesz az ülésen.
HVG
Az MNB gazdálkodását feltáró parlamenti vizsgálóbizottság csütörtökön ült össze először, ekkor döntöttek a jelenlegi és volt jegybankelnök meghallgatásáról.
HVG
HVG
MTI
Eredetileg a Pénzügyminisztériumnak szánták a Szentháromság téri palotát, de időközben a tárca megszűnt, Varga Mihály pedig jegybankelnök lett, így végül a belügy költözött be az épületbe, amelynek felújításába állításuk szerint nem szóltak bele.
HVG
A „szükséges” feljelentéseket már korábban megtették.
HVG
Állítólag a jegybankelnök nem tudott róla, hogy elődje is a gépen lesz, nem is nagyon kommunikáltak egymással.
HVG
A Toroczkai László vezette testület nyolc pontban kérte a jegybank segítségét.
HVG
Arra hivatkozott Varga Mihály, hogy a Magyar Nemzeti Bank korábban máshogy értelmezte a jogszabályokat.
HVG
Elmondta a jegybankelnök, miért döntöttek az újabb kamatcsökkentés mellett, mi várhat a magyar gazdaságra, de megkérdezték arról is, számít-e arra, hogy kikerül még gyanús ügy Matolcsy György elnöksége idejéből.
Nagy fába vágja a fejszéjét Kármán András, ha valóban hozzá akar látni az MNB rendbetételéhez. Az MNB felügyelőbizottságának két tagját már lecserélte a pénzügyminiszter, aki törvényjavaslatot tervez benyújtani a testület hatáskörének kiterjesztésére és a tiszteletdíjak csökkentésére. A jegybank tőkehiánya beláthatatlan ideig fennmarad.
Varga Mihály jegybankelnök a 120 oldalas jelentésről szóló összefoglalójában kiemelte: amióta ő lett az elnök, az MNB az alapfeladatára koncentrál, ami az árstabilitás elérése és fenntartása.
MTI
Durván megrándult péntek kora reggel az árfolyam.
A piac a 16 hónapja megújult monetáris politikát láthatóan díjazza. Ám Varga Mihály elnöknek olykor felróják, hogy pénzügyminiszterként szemet hunyt Matolcsy György üzelmei fölött.
A jegybank friss előrejelzése szerint az infláció csak idén év végére emelkedhet a toleranciasáv aljáig (2 százalék), éves átlagban pedig csak 2028-ban éri el a 3 százalékos célt. A forint árfolyama erős, az ország kockázati felára alacsony. Ha nem jön közbe semmi, nyáron újabb kamatcsökkentések jönnek. Varga Mihály szerint „mini kamatcsökkentési ciklus” következhet, amiből a mostani vágást is figyelembe véve három 25 bázispontos vágás „kinéz”. Ezzel az alapkamat augusztus végén 5,5 százalékra csökkenne.
HVG
A miniszterelnök azt írta, a kormány stratégiai partnerként tekint a Magyar Nemzeti Bankra, miközben tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét.
HVG
Az új jegybanki vezetés fordulatot hajtott végre, amit a befektetők is elismernek – üzente az Országgyűlés illetékes bizottságában Kármán András, aki a Pénzügyminisztérium és az MNB közti jó együttműködésre számít. Az elmúlt negyedszázadban erre alig akadt példa.
A bankok bőven tudnának még hitelezni, de sokan nem akarnak hitelt felvenni, a banki versenyképesség és költséghatékonyság még tudna hova nőni, 2026 pedig az egész világon rosszabb év lehet, mint ahogy eredetileg várták – mondta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.