VIDEÓK
Bogárdi Szabó István református püspök szerint fenn kell tartani az igényt arra, hogy az egyház pártállami története kikerüljön a "történelmi-politikai egyházi szürkezónából", máskülönben elfelejtődik vagy a mitológiák világába vész.
MTI
2012. május 21., hétfő, 20:54
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. Az MTI körképe szerint a legtöbb kérelmet a fővárosin kívül a Budapest környéki és a debreceni törvényszéken nyújtották be, míg Nógrád és Tolna megyében egyetlen ilyen beadvány sem érkezett.
MTI
2012. május 15., kedd, 07:30
Bár a parlament az új jogszabályra hivatkozva csupán 32 felekezet egyházi státusát ismerte el, az idén még 90 vallási közösség rendelkezik technikai számmal, így az adózókhoz fordulhat a személyi jövedelemadó egy százalékáért - írja csütörtöki számában a Magyar Hírlap.
MTI
2012. április 26., csütörtök, 06:09
Közzétette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, amely tartalmazza a belső egyházi jogi személyek elnevezését, az egyházak székhelyét, képviselőjük nevét és a képviselet módját - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
MTI
2012. április 23., hétfő, 18:03
Bizonytalan, hogy hova kerül az szja-ból egyes egyházaknak felajánlható 1 százalék, miután a 32 ma létező egyház helyett az elektronikus adóbevallás 89-et ajánl fel az adózónak - írja a pénteki Népszava.
MTI/Népszava
2012. március 30., péntek, 06:40
Gyurcsány Ferenc kedden arra szólította fel az egyházakat, hogy mondjanak le előjogaikról, mindenekelőtt adózási kiváltságaikról, adjanak számot az egykori állambiztonsággal való együttműködésükről, és vizsgálják meg, történtek-e szexuális visszaélések a berkeiken belül.
MTI
2012. március 27., kedd, 15:23
Élesen bírálta közleményében a Hit Gyülekezete az új egyházügyi törvényt, amely szerinte "többségi diktatúrához" vezet és bizonytalanságban tartja az egyházakat.
hvg.hu
2012. március 18., vasárnap, 10:41
A református mellett a Magyar Katolikus Egyházzal, a Magyarországi Evangélikus Egyházzal és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével is megállapodást köt a Nemzet Erőforrás Minisztérium. Az előkészítés tart, tartalmi kérdésekben egyelőre nem nyilatkozik a tárca - írta hétfői számában a Magyar Hírlap.
MTI/Magyar Hírlap
2012. március 05., hétfő, 07:36
A katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kezdeményez egyeztetést a kormánnyal az általuk fenntartott oktatási intézmények kiszámítható működtetésével, valamint a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos kérdésekről.
MTI
2012. március 01., csütörtök, 14:53
Kibővítette az elismert egyházak körét a parlament hétfőn: a decemberi 14 után újabb 18 vallási közösségnek szavaztak meg egyházi jogállást a kormánypárti képviselők. A Ház döntött 66 vallási közösség kérelmének elutasításáról is, így azok március 1-jével elveszítik egyházi státuszukat és egyesületként működhetnek.
MTI
2012. február 27., hétfő, 18:12
Az Országgyűlés mai ülésén dönthet újabb vallási közösségek egyházként történő állami elismeréséről, amivel a korábbi tizennégyről harminckettőre bővülhet a számuk. A parlament emellett ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd a korábban tárgyalni kezdett előterjesztések vitáját folytathatja.
MTI
2012. február 27., hétfő, 05:33
Ötről hatra emelné az egyházként elismert buddhista vallási közösségek számát a fideszes Bánki Erik. A kormánypárti politikus hétfőn benyújtott módosító indítványában azt javasolja, hogy a Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösséget is ismerje el egyházként az Országgyűlés.
MTI
2012. február 13., hétfő, 16:49
Egyelőre titokban tartják annak az állásfoglalásnak a tartalmát, melyet a Magyar Tudományos Akadémia elnöke még a múlt héten küldött el az Országgyűlés vallásügyi bizottságának az egyházi státusért folyamodó vallási közösségek ügyében. A hvg.hu akadémiai körökből ugyanakkor úgy értesült, hogy az MTA bizottsága az ominózus szakvéleményben magát inkompetensnek nyilvánította.
7 hozzászólás
Dezső András
2012. február 08., szerda, 21:00
Az egyházügyi törvény elfogadása ellen tartottak figyelemfelhívó demonstrációt keresztény evangéliumi egyházak pénteken Budapesten a Kossuth téren.
MTI
2011. december 30., péntek, 15:20
Eltérően módosítaná a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla az új egyházügyi törvényjavaslatnak azt a pontját, amely legalább százéves nemzetközi működéshez kötné az egyházzá nyilvánítást. A bizottság módosító indítványa húszéves magyarországi tevékenységet is elfogadna, míg a kormánypárti képviselő tizenöt év hazai működést is elegendőnek tartana.
MTI
2011. december 26., hétfő, 11:57
Nem ismert el újabb vallási közösséget az új egyházügyi törvényjavaslat, ugyanakkor változtat az egyházként való elismerés szabályain.
MTI
2011. december 22., csütörtök, 09:55
„Keresztények és demokrácia – a magyar eset” címmel rendezett kerekasztal-beszélgetést az osztrák Katolikus Akadémikusok Egyesülete november első szombatján Bécsben. A résztvevők arra keresték a választ, hogy milyen szerepet játszik a keresztény vallás Orbán Viktor kormányzásának legitimálásában. A vita célkeresztjében az új magyar alkotmány, a média- és az új egyházügyi törvény állt. A résztvevők osztrák és magyar egyetemi oktatók, valamint a bécsi magyar nagykövet voltak.
17 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 13., vasárnap, 15:55
Az érvényes szja 1+1 százalékos nyilatkozatokban 15,44 milliárd forintról rendelkeztek az adózók, holott 27,2 milliárdot is "szétoszthattak" volna jó célokra; a civil szervezetek közül az idén is az alapítványok, az egyházak közül pedig a Magyar Katolikus Egyház kapta a legnagyobb összegű felajánlást.
MTI
2011. szeptember 15., csütörtök, 05:59
Az MSZP úgy véli, mivel alkalmazhatatlan, máris elbukott az új egyházi törvény, amelyet Schmitt Pál köztársasági elnök a szocialisták véleménye szerint olvasatlanul írt alá. Az ellenzéki párt ezért azt szeretné, ha a jogszabályt a parlament az őszi ülésszak elején "kijavítaná".
MTI
2011. július 21., csütörtök, 14:52
Aláírta Schmitt Pál köztársasági elnök az új egyházi törvényt, amely a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
MTI
2011. július 19., kedd, 19:02