VIDEÓK
A berlini kormány cáfolta a Der Spiegel című német hetilap értesülését, amely szerint négy európai uniós konzervatív vezető megállapodott abban: nem fogadják Francois Hollande-ot, a francia szocialisták elnökjelöltjét. A hetilap vasárnap azt írta, hogy Angela Merkel német kancellár Mario Monti olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfővel megegyezett abban: nem fogadják a baloldali francia elnökjelöltet, akinek a közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy megnyerje a választást Nicolas Sarkozy ellen.
MTI
2012. március 04., vasárnap, 16:48
A vendéglistán eredetileg szereplő mintegy 250 meghívottból a filmszakma alig száz képviselője vett részt a Christian Wulff német államfő által a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál csillagainak rendezett fogadáson; a szóbeszéd szerint az elnök körüli botrány tartotta távol a hírességeket a Bellevue-palotától.
MTI
2012. február 13., hétfő, 10:59
A márciusi földrengés, szökőár és nukleáris baleset által sújtott fukusimai térségből Magyarországra érkezett japán diákok egy szerdai budapesti fogadáson arról számoltak be: a magyarok szívvel-lélekkel fogadták őket, támogatásukat haza szeretnék vinni Japánba és megosztani társaikkal.
MTI
2011. augusztus 03., szerda, 20:56
Rögbilabda nagyságú kővel verte agyon volt barátnőjét egy 16 éves brit fiú 2010 októberében, hogy megnyerjen egy interneten megbeszélt fogadást, amelynek díja egy ingyenreggeli volt.
hvg.hu
2011. július 29., péntek, 14:34
Fantasztikus hangulat és legalább 500 FTC-szurkoló fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren a Ferencváros női kézilabdacsapatát, amely vasárnap története során másodszor elhódította a KEK-et.
1 hozzászólás
MTI
2011. május 15., vasárnap, 23:45
II. Erzsébet kalapjának színétől kezdve a menyasszonyi ruha árnyalatáig, de még az uszály hosszára is fogadást kötnek az ausztrálok, akik azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Kate Middleton elefántcsontszínű ruhában lép majd az oltár elé pénteken Vilmos herceg oldalán.
MTI
2011. április 28., csütörtök, 15:39
Szakmai összefogással próbálna meg fellépni a külföldről működtetett online kaszinók és pókeroldalak ellen a hazai szerencsejátékosok érdekvédelmi szövetsége - ismerteti a keddi Népszava.
MTI
2010. augusztus 24., kedd, 08:25
Negyvenezer új-zélandi dollárt (mintegy 6,35 millió forintot) bukott egy új-zélandi szerencsejátékos azzal, hogy csapata a 93. percben egyenlített Szlovákia ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság keddi játéknapján.
MTI
2010. június 16., szerda, 12:10
Jogukban áll az uniós tagállamoknak az interneten át elérhető szerencsejáték-oldalak hozzáférését korlátozni - határozott csütörtökön az Európai Bíróság.
Szóljon hozzá
hvg.hu
2010. június 04., péntek, 12:31
Gus Hansen és Phil Ivey mindannapos ellenfelei egymásnak a FullTiltPoker online pókertermében, a dán most az amerikai sikerére fogadott.
hvg.hu
2009. augusztus 18., kedd, 14:25