Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Többek között megérezte a Kisvárda, a Puskás Akadémia, a Pécs, a Honvéd és a Barcelona hétvégi győzelmét is.
Tíz labdarúgó- és két kézilabda-mérkőzésre fogadott egy Tippmix-játékos, aki tippsorát kombinációban és összesen tízszer kötésben is játékba küldte, ezzel pedig több mint 51 millió forintot nyert – írja a Szerencsejáték Zrt. honlapja.
Az események között összesen öt honi labdarúgó mérkőzés szerepelt, NB I.-es és NB II.-es egyaránt. A szelvény legmagasabb szorzóját a Kisvárda–Újpest mérkőzés adta ugyan (2,45-öt fizetett a hazai győzelem), de talán ezen kellett a legkevésbé izgulnia a játékosnak, a fővárosi csapat ugyanis sima, 4–1-es vereséget szenvedett a kieső helyen álló Kisvárdától. Emellett többek között megérezte a Puskás Akadémia, a Pécs, a Honvéd és a Barcelona hétvégi győzelmét is.
A játékos 132 ezer forintért feladott egy 10/12-es kombinációt (ezzel már akkor is nyert volna, ha a 12 tippből csak tíz jön be), illetve egyenként 2800 forintos téttel, tíz alkalommal 12-es kötésben is megjátszotta tippjeit (itt viszont csak akkor nyer a szelvény, ha mind a 12 mérkőzést eltalálja a játékos). Előbbivel 31,7 milliót, utóbbival 19,4 millió forintot nyert, így összesen 160 ezer forintért fogadott és 51,1 millió forintot nyert.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.