VIDEÓK
Regisztrációs adó bevezetését tervezi a luxus és a felső közép kategóriába tartozó autókra a leendő szlovák kormány – írta a Hospodárské Noviny, szlovák gazdasági napilap pénteken a pénzügyminiszteri poszt várományosa, Peter Kazimír közlésére hivatkozva.
MTI
2012. március 30., péntek, 12:20
Egyre több idősebb, már gyengébb műszaki állapotban lévő jármű fut a magyar utakon, a Használtautó.hu internetes szakportál adatai szerint négy esztendő alatt két évvel emelkedett a meghirdetett autók átlagéletkora.
hvg.hu
2012. február 08., szerda, 14:59
Az adóhivatal csaknem ötven büntetőeljárást kezdeményezett az utóbbi időszakban azokkal az adócsalókkal szemben, akik nem fizették meg az adót a külföldről behozott autók után - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.
MTI
2011. december 28., szerda, 06:52
November 20-ig mindössze 1364-an legalizálták itthon féláron a kocsijukat, amivel 252,5 millió forintot fizettek be az államkasszába – írja a vezess.hu a Nemzeti Adó és Vámhatóság tájékoztatása alapján. Július 15-től év végéig legalizálhatják autójukat a regisztrációs adó felének befizetésével azok, akik korábban külföldi rendszámmal közlekedtek itthon, hogy ne kelljen leróniuk ezt a terhet.
vezess.hu
2011. december 07., szerda, 08:35
Okafogyottá válhat a szlovák rendszám használata a hétfőn elfogadott törvénymódosításoknak köszönhetően - írja a Napi Gazdaság, amely az autó teljesítményének függvényében a regisztrációs adó csökkenését és az átírási illeték emelkedését is beárazza.
5 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 16., szerda, 11:09
A termőföldekre is kiterjesztené a telekadót a parlament költségvetési bizottsága. Emelnék a kommunális adót, kiterjesztenék a regisztrációs adót és legfeljebb 30 295 forint lehetne a baleseti adó - olvasható az adótörvényekhez benyújtott módosítókból. Emellett csökkentenék a végtörlesztők és a kisüzemi sörfőzők terheit.
34 hozzászólás
hvg.hu
2011. november 10., csütörtök, 17:10
A jövő évi költségvetési tervezetből kiderül, hogy a kormány a korábban bejelentett lépéseken túl is tervez további adóemeléseket a regisztrációs adónál, a gépjárműátírás utáni illetékfizetésnél és az üzleti ajándéknál – írja az Origo.
Origo/hvg.hu
2011. szeptember 28., szerda, 05:25
Félamnesztia a regisztrációs adóra - a szabályozás buktatói
Kudarcba fulladhat az Orbán-kormány legújabb, a külföldi rendszámú autók „hazahozatalára” összekapkodott adóamnesztia-akciója, ahogyan az idén eddig a százmilliárdosra becsült offshore vagyonból is csupán 6,5 milliárdnyi csordogált haza. A csali ezúttal a regisztrációs adó felének elengedése, a honosítandó autók áfáját viszont meg kell fizetni.
HVG
2011. szeptember 07., szerda, 16:28
A regisztrációs adóval kapcsolatos átmenetei amnesztia kapcsán felmerül a kérdés: érdemes lecserélni a külföldi rendszámot magyarra?
hvg.hu
2011. július 31., vasárnap, 10:32
A regisztráicós adóról szóló törvény néhány nappal ezelőtti módosításával az avultatási skála megváltozott. Mit jelent ez adózási szempontból?
hvg.hu
2011. július 07., csütörtök, 11:20
Áfaszabályt módosíttatna a Mercedes, hogy az autószerelők visszaigényelhessék a tevékenységük után járó forgalmi adót - mondta a Napi Gazdaság beszámolója szerint Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, hogy a Kecskeméten gyártandó B-osztályú Mercedes még nincs beárazva a magyar piacra, de sokkal olcsóbb nem lesz, mint Németországban.
hvg.hu
2011. június 30., csütörtök, 07:59
Jelentősen átalakul a személygépjárművek regisztrációs adóját meghatározó táblázat a parlament elé benyújtott előterjesztés szerint - írja a portfolio.hu. 2012. január elsejétől többet kell majd fizetni a ma még kevéssé környezetszennyezőnek - Euro 4 - nyilvánított autók után.
2011. június 22., szerda, 20:14
Öt nagy értékű személygépkocsit használ a magyar külügyminisztérium, de az osztrák rendszám miatt nem fizet érte regisztrációs adót és áfát - írja a Népszava keddi száma.
hvg.hu
2011. május 27., péntek, 08:37
Adókedvezményt adna a külföldi rendszámról januárig önként lemondó autósoknak Rogán Antal - a parlament gazdasági bizottságának elnöke erről a Tv2 Mokka című reggeli műsorában beszélt.
TV2/Mokka
2011. május 23., hétfő, 09:38
A Jobbik a regisztrációs adó eltörlésével harcolna a külföldi rendszámú autók ellen.
MTI
2011. május 18., szerda, 13:38
Ellentétes az európai uniós joggal az a környezetszennyezési adó, amellyel Romániában terhelik a gépjárműveket első nyilvántartásba vételkor - mondta ki csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében az EU Bírósága.
MTI
2011. április 07., csütörtök, 13:15
A regisztrációs adó eltörlését, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok hatályon kívül helyezését javasolja 2011-től a Volner János (Jobbik) által a parlamenthez augusztus 3-án benyújtott törvényjavaslat.
MTI
2010. augusztus 05., csütörtök, 19:34
A Romániában dömpingáron kínált két-három éves kocsik iránt egyre többen érdeklődnek Magyarországról is. Akik tisztában vannak a jogszabályi kiskapuk adta lehetőségekkel akár 20-30 százalékot is megtakaríthatnak a magyar árakhoz képest - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
hvg.hu
2009. november 12., csütörtök, 07:47
Nemrég módosultak a közúti gépjárművek környezetvédelmi osztályba sorolásakor alkalmazandó szabályok, a változás azonban nem módosítja a hibrid járművek után fizetendő 190 000 forintos regisztrációs adó összegét – közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága.
hvg.hu
2009. november 05., csütörtök, 10:15
Egyelőre reménytelen képet mutat a hazai autópiac, amelyet pontosan leképeznek a regisztrációs adóból származó bevételek: május végéig valamivel több mint 18 milliárd forintot fizettek be az autóvásárlók ezen a címen, tavaly ilyenkor viszont 38,2 milliárd volt a büdzsében - írja a Világgazdaság keddi számában.
MTI
2009. június 16., kedd, 07:50