Révész Sándor: A Népszava a nép szava és nem szűnhet meg
A NER bukása után szűnik meg a Népszava nyomtatott kiadása, a lap, amely végigküzdötte a rezsim kiépülését. Túlélheti-e a sajtó a rendszert, amely semmibe vette a sajtószabadságot?
A NER bukása után szűnik meg a Népszava nyomtatott kiadása, a lap, amely végigküzdötte a rezsim kiépülését. Túlélheti-e a sajtó a rendszert, amely semmibe vette a sajtószabadságot?
Egy korábban az Indexnél dolgozó újságíró szerint gyakran előfordult, hogy Fekete-Szalóky Zoltán főszerkesztő a kormánypártiakkal készült interjúkat utólag plusz mondatokkal egészítette ki, vagy kihúzott belőle dolgokat. „Rendre úgy tett, mint aki küzd a helyzettel, és nem jókedvében teszi ezt, de a végén valahogy mindig a politikailag elvárt narratíva érvényesült” – mondták a főszerkesztőről, aki közvetlenül kapott utasításokat Rogán Antaltól.
HVG
A miniszterelnök Orbán Viktornak arra a nyilatkozatára reagált, amelyben arra panaszkodott, az új kormány „jobboldali újságírókat sérteget, gyaláz”.
HVG
Tizenhat év után itt a lehetőség, hogy végre egészséges médiatere legyen Magyarországnak. Kulcskérdés, hogy a Tisza-kormány hogyan alakítja újjá a közmédiát, és még ennél is fontosabb, hogy miként alakítja a kapcsolatot a szabad média képviselőivel, akiket az elmúlt 16 évben az Orbán-rendszer agyongyötört, de a kiemelkedő ellenálló képességüknek köszönhetően végül csak nem sikerült megtörnie.
A független szerkesztőségek rendszerint elsőként tárják fel azokat a kísérleteket, amelyek célja az európai demokráciák befolyásolása és destabilizálása – erre hívja fel a figyelmet az Euractivon megjelent véleménycikkében Antonio Zapulla, a Thomson Reuters Vállalati Alapítvány vezérigazgatója.
hvg360
A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria is a joggal visszaélésnek minősítette, hogy a Millenia nevű híroldal saját megfigyelőket delegált olyan külföldi szavazókörökbe, ahová a Tisza Párt adminisztratív hiba miatt nem tudott saját embert küldeni. A taláros testület ebben a média javára döntött, az MTVA panaszát azonban visszautasította.
Az újságírók egyre több zaklatással, fenyegetéssel és erőszakkal szembesülnek az Európai Unióban, a médiatermékek egyre kevesebb tulajdonos kezében vannak, a média iránti bizalom pedig drasztikusan visszaesett.
HVG
Vége van annak a narratívának, hogy a túlélésért folyó harc igazol mindent, hogy az etikai kompromisszumok szükséges kényszerlépések. Nem azért, mert a rendszer egy hét alatt megváltozott, nem azért, mert hirtelen egyenlő lett a médiatér, hanem azért, mert a magyar független média végnapjai végre véget értek.
A hivatalba lépő kormánynak tulajdonképpen nem sok választása van: ha el akar kerülni egy újabb vesztes pert, majd az azzal járó esetleges pénzbüntetést, akkor át kell alakítania a közmédiát és a médiafinanszírozási rendszert. Néhány vezető felmentése, szerződések felmondása nem elegendő.
Arató László (Eurologus)
A megölt és bebörtönzött újságírók száma történelmi csúcson, a sajtószabadság történelmi mélyponton van. A számos tényezőre visszavezethető folyamat megoldása nem látszódik. Az egykor pajzsot nyújtó PRESS felirat mára sokak számára inkább célkereszt. A fő tettes Izrael, de szürke zónába esik, ha a jogilag védett újságírók terrorszervezetekhez köthetők.
A média kontrollja és a digitális kampánystratégiák megváltoztatják a szabad választások feltételeit – hívja fel a figyelmet az Ausztriában dolgozó médiaszakember.
hvg360
A kiélezett választási kampány idején még fontosabb, hogy biztosítsuk a szabad tájékozódást, hogy olvasóink ezek alapján szabadon alkothassanak véleményt – írtuk alig négy hete. Örömmel jelentjük, hogy a kitűzött cél teljesült, ötezer ember vált az ügy támogatójává.
HVG
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy Magyarország megsértette az uniós jogot, amikor megakadályozta a Klubrádió további működését a budapesti 92,9 MHz-es frekvencián. A testület ítélete szerint a magyar hatóságok több ponton is ellentétesen jártak el az elektronikus hírközlésre vonatkozó uniós keretszabályozással, az arányosság és az átláthatóság elvével, valamint a véleménynyilvánítás szabadságával.
EUrologus
A politika úgy értelmezi a sajtószabadságot, hogy mindenkinek meglehet a maga sajtója, amit a saját céljaira használ. Noha a magyar piacon ezt sokan el is fogadják, a HVG ezen a gondolati körön kívül helyezkedik el, mégha az Orbán-kormány propagandája tizenhat éve mindent meg is tesz azért, hogy lenullázza a független és az objektív szavak jelentését. De mekkora melót tett a hatalom a saját sajtója lezüllesztésébe? Hogyan kezeli egy újságíró, ha Bayer Zsolt vagy Kocsis Máté pocskondiázza? Mi lesz a médiával, ha hatalmon marad a Fidesz, és mi lesz, ha nem? Miért jár a HVG kormányinfóra, mikor jön el az ideje, hogy drámakirálynők legyünk, és miért vagyunk olyanok, mint egy Hitchcock-film, ami csak 45 percig tart? Miért nem gazdasági kérdés elsősorban, hogy utolérjük Ausztriát, és miben vehetünk példát Szlovákiáról? Legutóbbi rendezvényünkön Kacskovics Mihály Béla, Gergely Márton, Martini Noémi és Pitner Gábor beszélgetett arról, mit jelent újságírónak lenni a NER tizenhatodik évében.
HVG
A New York-i Egyetem Jogállamisági Laborja magyar civil szervezetekkel és szakértőkkel együtt átfogó jelentést adott ki arról, hogyan csorbítja immár tizenhat éve az Orbán-kormány a magyar sajtó szabadságát és függetlenségét. A választások előtt a szakértők ajánlásokat is tesznek egy mindenkori magyar kormány számára arról, mit kellene tenni azért, hogy a magyar sajtó újra szabadon működhessen. Bodrogi Bea emberi jogászt, a jelentés egyik társszerzőjét kérdeztük.
A kiélezett választási kampány idején még fontosabb, hogy biztosítsuk a szabad tájékozódást, és olvasóinknak minden szükséges információ korlátok nélkül a rendelkezésére álljon. Ezt 12 vállalással szeretnénk elősegíteni, de ehhez rád is szükségünk van. Csatlakozz hozzánk, ahogy azt már számos ismert és elismert magyar választópolgár is megtette. Kicsit lejjebb azt is elmondják, miért.
HVG
HVG, soha nem győz rajtad a zordon enyészet!
HVG
Ha a Fidesz-kormány világában nőttél fel, és csak ezt a torz sajtóvilágot ismered, akkor van számodra egy jó hírünk: jelentkezhetsz az ingyenes HVG360-előfizetésért!
A HVG az olvasóival felépített évtizedes kapcsolatra alapozva a választási kampány hajrájára megszünteti a belépési küszöböt, hogy így biztosítsuk a választások előtti szabad tájékozódást, és támogatókat gyűjtünk további 11 vállalásunk megvalósításához.
Nincs fair választás az információkhoz való fair hozzáférés nélkül. Rajtad és rajtunk is múlik, mennyire lesznek egyenlő feltételek a választási kampány hajrájában. Támogatókat, előfizetőket keresünk, hogy tizenkét pontos vállalásunkkal segítsük a szabad választást. A világosság közös ügyünk.