#sajtószabadság


Felmentették a HVG újságíróját

Az Alkotmánybíróságra (Ab) és a strasbourgi emberi jogi bíróságra hivatkozva utasította el az ügyészségnek az újságíró objektív felelősségére hivatkozó álláspontját a Fővárosi Ítélőtábla abban a precedens értékű büntetőügyben, amelyben jogerősen felmentette a rágalmazás vádja alól az igazságszolgáltatást bíráló cikk szerzőjét. A csütörtökön kihirdetett határozatról Babus Endre, a HVG megvádolt újságírója számolt be az MTI-nek.





Chávezt bíráló tévét némítottak el Venezuelában

Elnémítottak Venezuelában egy televíziós csatornát, amely rendszeresen bírálta Hugo Chávez államfőt. A Radio Caracas Televisiónt (RCTV) arra hivatkozva vették ki a kábeltévés szolgáltatók kínálatából, hogy egy új törvényt megszegve nem közvetítette az elnök beszédeit.





Újságírókat védő törvény készül Kínában

Az újságírók és a sajtó védelmét szolgáló médiatörvény készül a délnyugat-kínai Jünnan (Yunnan) tartományban. A maga nemében eddig példa nélküli jogalkotási kísérletről a kínai média számol be, hangsúlyozva annak időszerűségét és országos hiányát.








Moszkva provokációnak tekinti Haraszti nyilatkozatát

"Provokatív jellegűnek" minősítette az orosz külügyminisztérium Haraszti Miklósnak, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének a Politkovszkaja-üggyel kapcsolatban tett nyilatkozatát - szögezte le Andrej Nyesztyerenko szóvivő csütörtökön.


„Vádollak, Feri, elvetted az emberek jövőbe vetett hitét" - videók

Többezres tüntetés volt pénteken a Kossuth téren. A résztvevők az ellen tiltakoztak, hogy a kormányfő jelezte: Bayer Zsolt cigányellenes cikke miatt utasította a kormányszerveket, hogy ne fizessenek elő a Magyar Hírlapra, és ne hirdessenek a lapban. Széles Gábor vádpontokban foglalta össze Gyurcsány bírálatát. Morvai Krisztina, Bíró Zoltán, Bayer Zsolt, Bencsik András és Farkas Félix is erőteljes szavakkal bírálták a miniszterelnököt.