Amikor a Kelet-Londoni Egyetem kutatói a vizsgálatba bevont önkénteseknek azt hazudták, hogy reggeli - valójában koffeinmentes - kávéjukban volt koffein, akkor azt figyelték meg, hogy az alanyok hangulata és teljesítménye jelentősen javult. Néhányan még annál is jobban teljesítettek a koffeinmentesnek hazudott kávé után, mint azok, akik valódi koffeinnel itták reggeli italukat és így is tudták.Tesztsorozatukat úgy tervezték meg a kutatók, hogy az mérje a résztvevők mentális teljesítőképességét, reakcióidejét és hangulatát. A vizsgálatba nyolcvannyolc 18 és 47 év közötti - saját bevallása szerint - kávéimádót vontak be, akik naponta legalább két csészével vesznek magukhoz a fekete nedűből.A koffein valóban élénkítőszer, amely az agyban fejti ki hatását, segít az álmosság és fáradtság leküzdésében. Az eredmények azonban arra utalnak, hogy a kávé élénkítő, "feldobó" hatását legalábbis részben a koffein erejével szembeni pozitív elvárásunk okozza. Ez a várakozás olyan erős, hogy még akkor is hat, amikor maga a hatóanyag nincs is jelen.
Placebohatása is van a reggeli kávénak
Sokan egy csésze kávétól ébredünk fel reggelente, legalábbis ezt feltételezzük, pedig egy tanulmány szerint ez inkább az elvárásunkon múlik - idézte pénteken a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.
Közvetlenül az új legfőbbügyész-jelölt bejelentése után beszél Magyar Péter a Parlamentben – élő
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Elfogadta az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
„Sok gyerekről tudom, hogy nekünk köszönhetően úszták meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
Milyen egyéni döntések állnak a nagy gazdasági változások mögött? Ennek a modelljéért járt a Nobel-díj
A nehéz orbáni időkben a szabadságot jelképező Sanyi kakast a róla szóló film rendezője mutatja be a New York Timesban
Öt mondatban értékelte a Fidesz az elmúlt fél évet
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Az énekes kényszeredett mosollyal tűrte Sebestyén Balázs, Ráskó Eszter és Puskás-Dallos Peti gúnyolódását.