Harsányi László megbízatása eredetileg idén december végén járt volna le, ezt hosszabbította meg a szakminiszter.
A közgazdász végzettségű Harsányi László 2002 júliusa óta tölti be az NKA bizottságának elnöki tisztét, 1989-óta külön kutatási területként foglalkozott a nonprofit szféra közgazdasági kérdéseivel és azóta vezetője a Nonprofit Kutatócsoportnak. 1995 és 2002 között a Szonda Ipsos igazgatójaként a társadalomtudományi kutatások szervezését és irányítását végezte. Tagja több alapítvány és egyesület vezető testületének is, 2009 áprilisa óta a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója.
Harsányi marad az NKA elnöke
Egy évre Harsányi László marad a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke.
Itt vannak a felvételi ponthatárok
Rekordmennyiségű diák jelentkezett egyetemi képzésre, este nyolc órakor kiderült kit, hova vesznek fel.
eduline.hu Felvételi 2026: itt nézheted meg az összes ponthatárt egy helyen
Az egyetemre jelentkezők 72 százalékát vették fel
Forsthoffer Ágnes Sulyok Tamással találkozott a Sándor-palotában
Sulyok Tamás a hivatal munkatársainak felkészültségét dícsérte a találkozón.