Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Odaát sok esetben négy- vagy ötszörös az ár.
Romániából egyre többen vásárolnak olcsón házat Magyarországon – írja az rtl.hu az Agerpres hírügynökség összeállítása alapján. Nem meglepő, hogy sokan érdeklődnek a határ menti magyar településeken található ingatlanok iránt, hiszen Romániában egy kétszobás, 60 négyzetméteres lakás már csaknem százezer euróba, vagyis több mint 38 millió forintba kerülhet.
A román lap szerint a legtöbb eladó magyarországi ház jó állapotban van, tulajdonosaik azért válnak meg tőlük, mert nagyobb városokba költöztek a jobb megélhetés reményében, sok kelet-magyarországi településen ugyanis nehéz munkát találni.
Az egyik legnépszerűbb célpont a romániaiak számára Battonya. A román közösségnek itt már van iskolája, óvodája, és tavaly év végén egy új román közösségi házat is átadtak.
Battonyán akár tízezer euróért is lehet vásárolni házat telekkel. Az árkülönbség a két ország között szembetűnő, egy hasonlóért 25 ezer eurót kérnének egy Arad megyei faluban, a városban pedig 100 ezret.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A dollárral szemben még látványosabb az erősödés.