Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az önkormányzat természetvédelmi okokra, „adventív fajokra” és életveszélyre hivatkozik.
Nagy mennyiségű fát vágtak ki a helyi védettséget élvező Helikon park területén Keszthelyen januárban és februárban. Az ügyben feljelentést tettek, ezért a rendőrség természetkárosítás gyanújával nyomozást indított, írja a 24.hu.
Az önkormányzat a Keszthely zöld város nevű 1 milliárd forintos támogatású EU-s fejlesztési program keretében a zöldfelület megújítására készül - a 17 hektáros parkban is, ennek keretében vágták ki a fákat. Hogy pontosan hány fát, és milyen engedéllyel, az nem világos, mert a projekt dokumentációja nem volt nyilvános.
A helyi lokálpatrióta társaság, a Kisvárosunkért Érdekvédelmi Egyesület március elején hiába kérte az önkormányzattól az engedélyek bemutatását, ezért elnöke, Weller-Jakus Tamás környezetkárosítást gyanítva feljelentést tett. Erre április 25-én az önkormányzati honlapon közlemény jelent meg, mely szerint „a Helikon parkban a fakivágások egyrészt a park felújítása során történt engedélyezés alapján zajlottak, másrészt a jelenleg is életveszélyesnek minősíthető további faállomány eltávolítása céljából”.
A közleményben hivatkoznak egy jegyzői jogi véleményre is. Eszerint a kivágandó fákra vonatkozó előírások a még 2018-ban elfogadott kertépítési kiviteli tervben szerepelnek, és a fakivágásokra egészségügyi vagy balesetvédelmi szempontok mellett épp természetvédelmi szempontok miatt volt szükség. A jegyző azt írja: adventív, spontán felverődött, meglévő értékes állományt, természetközeliséget veszélyeztető adventív fajok is kivágásra javasoltak természetvédelmi szempontok miatt. A jegyző rögzítette azt is, hogy minden fát pótolni fognak, sőt, a végén több fa lesz a védett parkban, mint amennyit kivágtak.
A fákat kivágó Fitotron-System Kft. április 6-án benyújtott ugyan fakivágási bejelentést, és kormányrendelet – fakivágási engedély híján – erre is lehetőséget ad, de csak akkor, ha a fakivágás életvédelmi, egészségvédelmi vagy vagyonvédelmi okból történik, illetve ha a vágást követő három napon belül bejelentik. Ha igaz, hogy a fákat januárban és februárban vágták ki, akkor a bejelentés elkésett lehet. Vagyis ha nem volt előzetes engedély, illetve ha a fakivágásoknak legalább egy része csak fejlesztési célt szolgált – például hogy futópályát vagy sportpályákat lehessen építeni – akkor ez akár jogsértő is lehet, állapítja meg a 24.hu.
A rendőrség mellett a Zala Vármegyei Kormányhivatal is vizsgálódik az ügyben. Az egyesület panasza nyomán felügyeleti eljárást indítottak a Keszthelyi Polgármesteri Hivatallal szemben. Az eljárás eredménye június végén várható.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.