Nagy Anna úgy fogalmazott, a reformprogram egyik legfontosabb célja a fenntartható gazdasági növekedési környezet biztosítása. A háttérbeszélgetésen kiosztott dokumentum szerint a szerdai kormányülés témáiról csütörtökön tartanak kormányszóvivői sajtótájékoztatót. A kabinet első olvasatban pénteken tárgyalta a strukturális reformokat.
Kormányszóvivő: még a hét második felében bemutatják a reformcsomagot
Várhatóan a hét második felében ismerteti a kormány a strukturális reform lépéseit, miután szerdán második olvasatban megtárgyalja azokat - közölte a kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen.
Állami bankok adtak 126 milliárdot a választások előtt Szíjj László afrikai projektjére – ez volt a kormányszóvivői tájékoztató
Magyar Péter: A kormány négy ügy miatt tett feljelentést, összesen 1000 milliárd forint érintett
Havasi Bertalan követeli vissza a szervereket – jogszerű volt-e a Fidesznél a lefoglalás, és mi rá a magyarázat?
Répássy azzal riogatott, hogy Orbántól már a pártelnöki posztot is elveszi a Tisza, de kiderült, hogy benézte
A Fidesz elnöksége attól tart, hogy a tagok kétharmadát elvihetik vezetőszáron
A Transparency perelt, az ÁSZ vizsgálódik, látszanak az összefonódások a közpénzes magántőkealapok mögött álló személyek között
A megszállottság ára és az emberi furcsaság diadala – két különleges film Karlovy Varyból
Börtönben marad Bús Balázs és három, az NKA-ügyben meggyanúsított társa
Százmilliós jutalék, privatizáció és 450 milliós NKA-támogatás is gazdagította a fideszes Kocsis Máté személyi titkárának cégeit
Németh Balázs szerint egy kopott használt autónál nem lehetett több Orbán amerikai utazása
„Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét” – Navracsics Tibor beszólt Vitézy Dávidnak
Lefagytak, amikor meglátták a felvételeket: felajánlotta lemondását a pécsi klinika igazgatója, miután munkatársai megvertek egy beteget
Az unalom nem ellenség: így indíthatja be a kreativitást
Csak Felcsúton keresztül több mint 3 milliárd forint folyt tavaly az erdélyi fociakadémiákhoz
Meghalt a férfi, aki egy százhalombattai rendőri intézkedés után kómába esett
Karácsony óta a Heim Pál kórházban él egy hatéves gyerek, akit a családja bántalmazott
Meghalt egy 18 éves magyar túrázó, 150-200 métert zuhant a Nordkette-hegységben
Eltévedt a háromfős társaság, miután leállt a navigációs program.