Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Vasárnapi interjújában az Mol elnök-vezérigazgatója azt mondta, nem kapott idézést Horvátországtól, és nem követett el bűncselekményt. A horvát államügyész szerint Hernádi hazudott, de a zágrábi ügyészség szerint ez szíve joga. Hernádit azzal vádolják, hogy kenőpénzért vásárolt befolyást az INA-ban.
A horvát államügyészi hivatal hétfőn közölte, hogy Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója "több valótlanságot állított" az egyik horvát kereskedelmi televíziónak adott vasárnapi interjújában a Mol-INA-üggyel kapcsolatban.
A zágrábi ügyészség nem kommentálta az interjúban elhangozottakat, de azt megjegyezte, hogy minden vád alá helyezett személyt megillet az a jog, hogy az általuk megfelelőnek ítélt módon adják elő védelmüket, és nincsenek arra kötelezve, hogy elmondják az igazságot.
Hétfőn Ivo Josipovic horvát elnök is reagált a vasárnapi Hernádi-interjúra. Josipovic úgy értékelte, hogy a Mol elnök-vezérigazgatója a horvát igazságszolgáltatásra próbált nyomást gyakorolni, egyúttal pedig abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy a zágrábi hatóságok figyelmen kívül fogják hagyni az ilyen kísérleteket.
Hernádi: Nem kaptam idézést és nem követtem el bűncselekményt
A vasárnap az RTL televíziónak adott exkluzív interjúban Hernádi Zsolt egyebek mellett azt mondta, hogy nem kapott szabályos idézést Horvátországtól, és megismételte, hogy sem ő, sem kollégái nem követtek el bűncselekményt a Mol-INA-ügyben.
Hernádit azzal vádolják, hogy tízmillió euró kenőpénzt fizettetett Ivo Sanader volt horvát miniszterelnöknek azért, hogy az INA irányítási jogai a Molhoz kerüljenek. A horvát politikust ezért nem jogerősen tíz év szabadságvesztésre ítélte a horvát bíróság.
Az ügyben a horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) március 31-én emelt vádat Hernádi Zsolt ellen. Ugyanezen a napon a horvát legfelsőbb bíróság megkezdte Ivo Sanader perének fellebbviteli tárgyalását is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.