Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Románia 2019-ben akarja bevezetni az eurót - jelentette ki a szerdai kormányülés elején Victor Ponta miniszterelnök. A Mediafax hírügynökség azonban úgy értesült, ezt a céldátumot nem fogja tartalmazni az Európai Bizottságnak küldendő román konvergenciaprogram.
"Fontos, hogy gazdasági eredményeink tartósaknak bizonyuljanak, és teljesítsük vállalt kötelezettségeinket, hogy Románia is elérje az Európai Unió gazdasági szabványait, és 2019-ben megvalósíthassuk kitűzött célunkat, az euró bevezetését" - mondta a román kormányfő.
A Mediafax felidézte, évértékelő sajtóértekezletén Ponta februárban úgy fogalmazott, Románia akár "holnap is bevezethetné az eurót", mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást.
2012 végéig a román vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Basescu államfő már 2017-et emlegetett.
A Mediafaxnak nyilatkozó, meg nem nevezett kormányzati forrás szerint Románia a 2019-es céldátumra sem fog kötelezettséget vállalni, a Ponta-kabinet által előkészített idei jelentésben csak annyi szerepel, hogy az ország a konvergenciakritériumok "névleges és valós" teljesülése pillanatában fogja bevezetni az eurót.
A kormányfő által korábban közölt adatok szerint a román gazdaság tavaly 3,5 százalékkal bővült, az éves infláció 1,55 százalékra lassult, a román jegybank pedig 3,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,5 százalékát tette ki, a román államadósság a GDP 40 százalékára tehető, a munkanélküliség 7 százalék körüli.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.