Elemi csapásként kezeli az állam a közszolgáltatási zavarokat, amelyeket ő maga okozott. Megfelelő adag jóindulattal némi öniróniát is fel lehet fedezni abban, hogy a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatósága, mondhatni, spontán módon a lakossági szemétszállítás és a kéményseprés fő hatóságává avanzsált.

Költségvetési keretet is kapott hozzá, nem is keveset. Jövőre a hulladékgazdálkodásra csaknem 20 milliárd forint, kéményseprő-ipari lakossági szolgáltatásokra 6,6 milliárd forint közpénzt irányoz elő a költségvetés.

Szemétszállítás: káosz, kényszer, ingyenesség

Lassan kezdhetnek spórolni a szemétdíjra mindazok, akik már április óta nem kaptak számlát a szemétszállításról. Több hónapos késéssel, szeptemberre sikerült megtalálnia a köznyelvben kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelőnek azt a céget, amelytől megveszi majd a számlázási rendszert. A 150 cég körülbelül ötmillió ügyfelének átvételére és egy új számlázó programra kiírt közbeszerzési eljárást két ajánlattevő közül a 2014-ben 55 milliárd forint fejében visszaállamosított Antenna Hungária és a Videoton-vezér Garancsi Tibor cégtársai által jegyzett Euromacc Kft. konzorciuma nyerte el, amely 549 millió forintért vállalta a feladatot.

Az áprilisban, szokatlanul nagy csendben eljött újabb „rezsicsökkentésről” nem véletlenül hallgatott a kormány. Ennek sajátos magyarázata van: eddig nem akadt, aki kiszámlázza a szemétszállítás díját. A kukákat ténylegesen ürítő cégek ugyanis április óta a törvény szerint nem számlázhatnak – más kérdés, hogy ezt sokuk mégis megteszi, például a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. –, a helyükbe lépő állami kukaholding pedig még mindig nem képes rá. Várhatóan októberre áll fel az országosan egységes rendszer, amelyben a fogyasztók negyedéves számlákat kapnak majd, a kukaholding pedig részletfizetési lehetőséggel kecsegteti őket. Jobb híján addig is „bérszámlázásra” kérték az eddigi hulladékos cégeket, de azt nem mindegyikük vállalta.

A spontán rezsicsökkentés megannyi hulladékos céget a csőd szélére sodort, némelyiket be is döntötte. A nyári káoszt jól jellemzi, hogy miközben Lázár János kancelláriaminiszter a kormányinfón éppen arról győzködte az újságírókat, hogy szemét nem marad elszállítatlanul, a Pest megyei Galgagyörk polgármestere éppen arról tájékoztatta a település lakóit, hogy nincs, aki elvigye azt. A főleg Nógrádban és Pest megyében tevékenykedő Tiszta Vidékért Nonprofit Kft. bejelentette ugyanis, hogy meghatározatlan ideig nem vállalja a szállítást, mivel az állami cég nem fizet. Júniusban kis híján a gödöllői székhelyű, 44 környékbeli települést ellátó Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. is bedobta a törölközőt, de az utolsó pillanatban megkapta a kukaholdingtól kért 297 millió forintos előleget, ami elég ahhoz, hogy egy ideig működni tudjon. Hasonló csődveszély a hulladékos vállalkozások felét fenyegette – ezek mintegy ötmillió lakos szemetét gyűjtik össze.

A csőd oka mindenhol ugyanaz: a kormány április 1-jével államosította és központosította a korábban az önkormányzatok által működtetett lakossági hulladékszállítást. Így azért már nem az önkormányzati cégeknek kell fizetni – bár a kukákat továbbra is ők ürítik –, hanem a nemzeti kukaholdingnak, amely elvben negyedévente visszaosztja nekik a működésükhöz szükséges összeget. A számlázás részleteit szabályozó rendeletek azonban csak május végére készültek el, a kukaholding június 8-án írta ki a közbeszerzési pályázatot, és csak szeptemberben hirdetett győztest.

A kormánynak ötmilliárd forintjába került, hogy elkerülje a hulladékos piac összeomlását. Ehhez azonban a Belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának a bevonására is szükség volt: megkapta a felhatalmazást, hogy vészhelyzetben kényszerszolgáltatót jelöljön ki. Eddig csaknem 600 településen kellett hosszabb-rövidebb időre ezt tennie. Ám egyre nehezebb hadra fogható céget találni. Júniusban 158 településen összesen 21 kényszerszolgáltató dolgozott, közülük többen a végüket járják. Júliusban egy kormányrendelet meghosszabbította a parancsuralmi időszakot, az eddigi 1 év 9 hónap helyett 3 évre jelölhet ki szemétszállítót a katasztrófavédelem.

A többmenetes államosítással sikerült tönkreveri a hulladékos piacot. Az Országgyűlés hosszú huzavona, majd nagy kapkodások közepette 2012-ben fogadta el az új hulladéktörvényt, amelynek értelmében 2013-tól csak állami vagy önkormányzati többségű cég lehet hulladékos közszolgáltató (2014-től pedig már csak nonprofit szervezet). A kényszerállamosítást a gyakori lakossági panaszokkal és az újrahasznosítás alacsony arányával indokolta az akkori államtitkár, Illés Zoltán. A fordulatot megelőzte a fő csapás: a korábbi hulladéktörvény 2011. december végi módosítása előírta a díjak befagyasztását, majd 2013 nyarán a rögzített díjakat közel 6 százalékkal kellett csökkenteni.

A hulladéktörvény alapján előbb a többségi részesedésüktől megválni kényszerülő külföldi tulajdonosok menekültek el (a Remodis és AVE Magyarország Kft. lett például az állami hulladékos cég, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Kft. alapja), majd az önkormányzati többségű cégeket is bebuktatta a rezsicsökkentés. Mert miközben folyamatosan emelkednek a költségek – egyebek mellett az elvárt béremelés, tonnánként 6000 forintos hulladéklerakási járulék (amit már a lerakott elektronikai és műszaki szemét után meg kell fizetni), a lakosonként 100 forintos felügyeleti díj, a tranzakciós illeték, a telefonadó, az e-útdíj miatt –, az önkormányzatok elvesztették a jogukat, hogy a szolgáltatás díját maguk állapítsák meg.
Az államtól kapott támogatásból futja benzinre, adókra és bérekre, de az amortizációra, a rendkívüli kiadásokra már egy fillér sem jut. Az összeomlás így csak idő kérdése. Gémesi György gödöllői polgármesternek, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökének számítása szerint legalább 80–100 milliárd forint hiányzik a hulladékos rendszerből.

Söprik a kéményseprőket

Ha valaki most, a fűtési szezon kezdete előtt kihívná a kéményseprőt, tán azt sem tudja, hová forduljon. Ahol nincs már szolgáltató, július 1-jével a katasztrófavédelem vette át a lakossági kéményseprés szervezését is. Márpedig a rezsicsökkentés után egyre kevesebb helyen akad: országszerte nagyjából 1800 településen végzi ezt a feladatot a katasztrófavédelem. Bár a leggyakoribb, nyílt tűzteres gáztüzelésű berendezéssel összekötött kémények veszélyesek, mert az adott helyiségből veszik az égéshez szükséges oxigént, azok évenkénti ellenőrzése helyett kétéves kontrollt írtak elő. Pedig a legtöbb bal- és halálesetet az ilyen rendszerek okozzák a nem megfelelő szellőzés, az eldugult kémények miatt.

A túlpörgetett rezsicsökkentési hajszával a kormány kizárólag magyar vállalkozásokat tett tönkre. Az eredmény: szakemberhiány, vízfejstruktúra és hatékonyabbnak nem nevezhető szolgáltatási környezet. A díjcsökkentések, az ellenőrzések ritkítása és a többi megszorítás következtében 2014 júliusától hét megyében, 842 településen leállt a kéményseprési közszolgáltatás. A helyzet megoldására Pintér Sándor belügyminiszter összehívta a megyei jogú városok vezetőit, akik elmondták, hogy sürgősen pénzt kell tenni a szektorba, különben nagy baj lesz. Fél évvel később, amikor a belügyminiszter az új elképzeléssel állt elő, már azzal indokolta a szektor teljes államosítását, hogy „a kéményseprő-ipari közszolgáltatásban jelentkező zavarok az ellátásban bizonytalanságot okoznak, és ezzel tűz-, illetve életveszély kockázatát eredményezik” – holott a zavarokat a rezsicsökkentés kiterjesztése idézte elő.

A tavaly márciusban megszellőztetett terv lényege az volt, hogy az önkormányzatoktól átveszik a szolgáltatást. A kormány be is nyújtotta az ehhez szükséges törvénymódosító javaslatát, ennek értelmében novembertől az eddigi cégeket egyszerűen kiseperték volna a piacról. Májusban azonban felröppent a hír, hogy a törvénytervezet miatt perre készül 47 kéményseprő cég. De tiltakozott a kéményseprő ipartestület is. A javaslat tárgyalását az Országgyűlésben megállították, azzal, hogy arra majd az őszi ülésszakon visszatérnek. Erre csak novemberben került sor, amikor a kormány – a honvédelmi és rendészeti bizottság indítványa mögé bújva – a piszkos munkát az önkormányzatokra sózta. A jogszabály szerint 2016. július 1-jétől eldönthető: a települések felbontják-e a jelenleg érvényes – de meg nem hosszabbítható! – szerződésüket a szolgáltatóval, vagy megvárják, amíg az adott szerződés lejár.

A lakossági és közületi kéményseprési szolgáltatások beillesztésére a katasztrófavédelemi rendszerbe tavaly tavasszal a költségvetésből mintegy 3 milliárd forintot biztosítottak, de később kiderült, hogy a lakosság számára ingyenessé váló kéményseprés, illetve az új rendszer működtetése évi 6,5-7 milliárd forintba is kerülhet.

A néhány éve a szakmát jelentő 54 szolgáltató 1850 dolgozójából iparági források szerint tavaly év végére már a fele sem maradt meg. A katasztrófavédelem a kéményseprés jövő évi költségvetését 1350 fős létszámra állította össze, hogy miképp fogja ezt feltölteni, rejtély. Idén áprilistól, első lépcsőben 450 kéményseprő felvételét ígérte. A szakmunkásoknak 230 ezer forintot, mestervizsgát megszerzőknek ennek bő másfélszeresét ígérte, évi 200 ezer forint béren kívüli juttatással, a munkába járás költségének megtérítésével. Az akut szakemberhiányt Baranyában például 80 „vonuló” tűzoltó átképzésével próbálták áthidalni. Azzal együtt is, hogy egy-egy kéményseprő megfelelő szakmai képzése 6-7 hónapba és személyenként több mint kétmillió forintba kerül. Az új rendszer – a katasztrófavédelem propagandanyilatkozataival ellentétben – nincs még teljesen üzemkész állapotban, mert le vannak maradva gépesítéssel, az eszközökkel és a nyilvántartással is.

Július elsejével a lakossági kéményellenőrzés és műszaki vizsgálat ingyenessé vált, a katasztrófavédelemnek azt a költségvetés fizeti. A várható hatékonyságot illetően vannak kétségek, minőségi munkát egy ingyenes rendszeren eleve bajos volna számon kérni. De az „ami ingyen van, annyit is ér” pesszimizmusán túl azt is látni kell, hogy az állami feladattá tett szolgáltatást valójában, adó formájában, mindenkinek fizetnie kell. Annak is, akinek nincs is kéménye.