Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Tovább gyűrűzik a korrupciós botrány, őrizetbe vették a Samsung alelnökét, aki a vád szerint a dél-koreai elnököt próbálta megkenni.
Őrizetbe vették Li Dzsejongot, a Samsung alelnökét, akit azzal vádolnak, hogy megpróbálta megvesztegetni a dél-koreai elnököt. A vád szerint a cég 41 milliárd won, azaz 10 milliárd forint értékű adományokkal próbálta elérni, hogy felvásárolhassák egy vetélytársukat. A cég az adományozás felét elismerte, de azt tagadják, hogy bármit is elvártak volna ezért.
Li Dzsejong a Samsungnak nem csupán az alelnöke: mióta az apja, a cégcsoport elnöke 2014-ben szívrohamot kapott, gyakorlatilag ő vezeti a vállalatot, és a csoport örököseként tekintenek rá. Januárban egyszer már kihallgatták, de akkor végül úgy döntöttek, hogy nem veszik őrizetbe. A hét elején ismét kihallgatásra hívták be, ma pedig a bíróság úgy döntött, hogy elég bizonyíték gyűlt össze az őrizetbe vétel elrendeléséhez.
Pak Gunhje elnököt tavaly decemberben fosztották meg a hatalmától – az ügy még az alkotmánybíróság előtt van. A botrány az után robbant ki, hogy kiderült: az elnök hivatalos pozícióval nem rendelkező bizalmasa, Csoj Szun Szi nem csupán beszédeket írt Paknak, hanem kinevezésekbe szólt bele, államtitkokhoz fért hozzá és közpénzeket is elsikkaszthatott. A vád szerint a Samsung őt és a cégeit próbálta megvesztegetni.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Az MBH szerint a szoftver az övék.