Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy új szabályozás alapján januártól még kisebb anyagi felelősség terheli az ügyfelet bankkártyás visszaélés esetén, mint eddig.
A bankkártyás visszaéléseket érintő jelenlegi szabályozás szerint 90 százalékban a kibocsátók viselik az anyagi felelősséget, ha az ügyfél hibáján kívül visszaélnek a bankkártya-adataival. Az ügyfelekre hárított kár az összes veszteségnek tehát csak 10 százalékát teszi ki ilyen esetben, de lesz még ennél jobb is – írta hétfőn a Pénzcentrum.
A pénzforgalmi törvény értelében ez a 10 százalék legfeljebb 45 ezer forintig terjedhet, a 2018. január 1-jével életbe lépő új szabályozás szerint azonban ez
a keretösszeg 15 ezer forintra csökken,
ezen kívül a kivizsgálásra adott időt is átszabták: a jövőben már a bejelentés másnapján meg kell téríteni a pórul járt ügyfél kárát, az ellopott összeget. A bejelentés után keletkezett kárt pedig már teljes egészében a pénzforgalmi szolgáltató viseli.
Ez csak akkor érvényes, ha az ügyfél önhibáján kívül szenvedett kárt, tehát arra az esetre, ha például a PIN-kódot a bankkártya mellett tartjuk, és így lopnak meg minket, nem vonatkozik.
Gyanús tranzakciók esetén a bank is léphet, értesítheti az ügyfelet vagy indokolt esetben le is tilthatja a kártyát.
Ha visszaélnek a bankkártyánkkal, és jogosulatlan tranzakció is történt, a banknál reklamációs nyomtatvány kell kitölteni (ez többnyire e-mailben is kikérhető), ez alapján a bank vizsgálatot indít az elfogadóhely felé, ahol a jogtalan pénzlevétel történt. Az elfogadóhely bankjának reagálásától is függ, hogy ez a kivizsgálás mennyi időt vesz igénybe, a kártyatársasági előírások alapján legfeljebb 120 napról lehet szó.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.