Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A kormány új törvényjavaslata szerint a 16 évnél fiatalabb tanulóktól még diákigazolványt se kérhetnek ezentúl.
A családtámogatások ügyintézésének könnyítéséről szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány. Az előterjesztés célja az indoklás szerint az, hogy a családok a
családtámogatásokat minél kevesebb adminisztrációval, egyszerűen és gyorsan tudják igénybe venni.
Például főszabályként megszűnik a tanulói, hallgatói jogviszony kötelező igazolás az egyes eljárásokban. A tankötelezettség időtartama alatt, annak a tanévnek a végéig, amelyben a tanuló a tizenhatodik életévét betölti, a tanulói jogviszony igazolását se a szülőtől, se a tanulótól nem lehet kérni. (Ez alól kivételt csak törvény állapíthat meg.)
Ezzel kizárják az olyan eseteket, amikor szemmel láthatóan iskolás korú kisgyerekeket büntettek meg a közlekedésben, ha nem volt náluk diákigazolvány. A már nem tanköteles, 16 évesnél idősebb tanulók, hallgatók jogviszonyának igazolásához pedig elég az érvényes diákigazolvány. Ez mind az általános és középiskolákra, mind a szakképzésre, mind a felsőoktatásra vonatkozik.
Fontos változás a javaslatban az is, hogy 2024. július 1-jétől a gyermekgondozási díjra való jogosultság megszűnését követően a gyermekgondozást segítő ellátás megállapítása hivatalból történik azon szülő esetében, aki gyermeke után gyermekgondozási díjra volt jogosult. Az indoklás szerint „ezzel éves szinten százezernél is több biztosított szülő, édesanya mentesül a kérelem-benyújtási kötelezettségtől”.
A kisebb-nagyobb módosítások 18 törvényre vonatkoznak. Ezek egy része Csák János kulturális és innovációs miniszter feladatkörét érinti, aki a kormányban a családpolitikáért, a gyermek- és ifjúságpolitikáért, a szakképzésért és a felsőoktatásért felelős, más része Pintér Sándor belügyminiszterét, akihez a gyermek- és ifjúságvédelem, a szociálpolitika és a köznevelés tartozik.
Az nem derül ki sem az indoklásból, se a törvényjavaslatot a kormány nevében szokás szerint benyújtó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes rövid kísérőleveléből, hogy miért a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal miniszter az előadó, vagyis miért az ő hivatala készítette a tervezetet. Az ő feladatkörét ugyanis a kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló rendelet 17 pontban határozza meg, amelyek közül legfeljebb az e-közigazgatásnak van köze ehhez a javaslathoz, de a módosítani kívánt összes törvény más miniszterek tárcájához tartozik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.